Elindult a felvételi, itt van minden, amit tudni kell a keresztféléves jelentkezésről

Elindult a 2016-os keresztféléves felsőoktatási felvételi eljárás. A februárban induló képzésekre 2015. november 15-ig lehet jelentkezni. Itt vannak a részletek.

  • Eduline
Shutterstock

Határidők

Jelentkezni elsősorban online, az e-felvételi rendszerében lehet, miután regisztráltatok a Felvin. A jelentkezési lapok leadásának és az eljárási díj befizetésének is november 15-e a határideje. A jelentkezéseteket november 23-ig kell hitelesítenetek. Ezután a hiányzó dokumentumokat, például a diplomátok másolatát 2015. január 6-ig még csatolhatjátok, és ugyaneddig egyszer módosíthatjátok a jelentkezési sorrendet is. A ponthatárokat január 20-án hirdetik ki.

A felvételi szabályai

A jelentkezés alapdíja 9000 forint, amiért három helyet jelölhettek meg, a továbbiakért egyenként 2000 forintot kell még fizetnetek, és legfeljebb öt helyre adhatjátok be a jelentkezéseteket. Fontos, hogy ha ugyanannak a képzésnek az állami ösztöndíjas és a költségtérítéses formáját is megjelölitek, az nem kettő, hanem egy helynek számít.

A felvételihez csatolnotok kell a tanulmányi eredményt és a végzettséget igazoló dokumentumaitokat (középiskolai vagy érettségi bizonyítvány, diploma), nyelvvizsga-bizonyítványaitokat, a versenyeredményeiteket igazoló oklevelek másolatát, illetve minden más többletpontra jogosító igazolást. Az eljárás részleteiről a felvételi tájékoztatóban olvashattok.

Milyen képzésre jelentkezhettek?

A keresztféléves felvételi eljárásban nem minden intézmény indít képzéseket, de így is több mint harminc egyetemre és főiskolára jelentkezhettek. A képzések listáját itt találjátok.

Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről!

Hozzászólások

Évtizedek óta a BGE-n oktató tanárok mondtak fel, a hallgatók egy része forrong: már az oktatási minisztertől kérnek segítséget

Hallgatói és oktatói beszámolók szerint húsz-harminc éve a BGE-n tanító tanárok is felmondtak, gyakoriak az 50–60 fős szemináriumok, és olyan is előfordult, hogy egy 300 fős előadást mindössze 150 férőhelyes terembe írtak ki. Az egyetem jelenlegi vezetése által bevezetett központosított számonkérési rendszer szintén komoly elégedetlenséget váltott ki. A tiltakozók szerint sem a petíciók, sem a tüntetések, sem az egyetem vezetésével folytatott egyeztetések nem hoztak megnyugtató megoldást, miközben az érdekképviseleti fórumokba vetett bizalom is meggyengült. Bár a BGE vezetése és a HÖK nem látja ilyen súlyosnak a helyzetet, a Szabad BGE hallgatói csoport képviselője már az oktatási miniszterhez fordult, és független vizsgálatot kért.