Rekord a felvételin: megvan, melyik szakon húzták a legmagasabb ponthatárt

Megvan, hol húzták idén a legmagasabb ponthatárt - itt vannak a részletek.

  • Eduline
pixabay

Az Eötvös Loránd Tudományegyetemen a legmagasabb 2018-as ponthatár 500 pont volt, ezt annak kellett elérnie, aki német és nemzetiségi német nyelv és kultúra tanára – latin nyelv és kultúra tanár szakon szeretne tanulni.

Az 500 egyébként a maximálisan elérhető pontszám a felsőoktatási felvételin - ennél több pontot akkor sem lehet szerezni, ha valaki kettőnél több tárgyból tesz emelt szintű érettségit vagy több nyelvvizsgája is van. Az ELTE-nek erre a szakjára egyébként összesen egy felvételiző jelentkezett - vagyis az ő pontszáma lett a végleges ponthatár.

Itt a teljes lista: a 2018-as felvételi összes ponthatára

Este nyolckor nyilvánosságra hozták a 2018-as felvételi ponthatárait, amelyet már az Eduline-on is böngészhettek. Az idén több mint 107 ezer diák jelentkezett egyetemre és főiskolára, a legtöbben, mintegy 73 ezren alapképzésre adtak be kérelmet, mesterképzésre több mint 18 ezren jelentkeztek, osztatlan képzésre mintegy 11 600-an, felsőoktatási szakképzésre pedig 4800-an felvételiztek.

Ilyen magas pontszámot két esetben lehet elérni. Vagy valaki 100 százalékos érettségit tett abból a két tárgyból, amely az adott szakon kötelező vagy választható, és mellé szerzett még 100 többletpontot (például úgy, hogy emelt szinten érettségizett ebből a két tárgyból, vagy az Országos Középiskolai Tanulmányi Versenyen 1-10. helyezést ért el) - ám valószínűleg kevés ilyen teljesítményű felvételiző van.

A másik lehetőség sem sokkal egyszerűbb: a maximális 500 pontot kapják meg a felvételin azok a jelentkezők, akik olimpiai játékokon, a Nemzetközi Sakkszövetség (FIDE) által szervezett Sakkolimpián, 1984-től kezdődően a Paralimpián vagy Siketlimpián 1–6. helyezést értek el.

Jönnek a 2018-as felvételi ponthatárok! Tudósítás percről percre

Este nyolckor nyilvánosságra hozzák a 2018-as felvételi ponthatárait - az Eduline-on minden fontos infót megtaláltok a legnépszerűbb szakokról, egyetemekről és főiskolákról, tudósítóink a Pont Ott Partiról adnak majd helyzetjelentést, este nyolckor pedig jövünk a ponthatárokkal! Tudósítás percről percre. 16:02A legnépszerűbb szakok listája ... egy OKJ-s képzés jó választás.

Hozzászólások

Évtizedek óta a BGE-n oktató tanárok mondtak fel, a hallgatók egy része forrong: már az oktatási minisztertől kérnek segítséget

Hallgatói és oktatói beszámolók szerint húsz-harminc éve a BGE-n tanító tanárok is felmondtak, gyakoriak az 50–60 fős szemináriumok, és olyan is előfordult, hogy egy 300 fős előadást mindössze 150 férőhelyes terembe írtak ki. Az egyetem jelenlegi vezetése által bevezetett központosított számonkérési rendszer szintén komoly elégedetlenséget váltott ki. A tiltakozók szerint sem a petíciók, sem a tüntetések, sem az egyetem vezetésével folytatott egyeztetések nem hoztak megnyugtató megoldást, miközben az érdekképviseleti fórumokba vetett bizalom is meggyengült. Bár a BGE vezetése és a HÖK nem látja ilyen súlyosnak a helyzetet, a Szabad BGE hallgatói csoport képviselője már az oktatási miniszterhez fordult, és független vizsgálatot kért.