Bruttó 300 ezer forint alatt is lehet az átlagjövedelem: ezekkel az alapszakos diplomákkal keresnek a legkevesebbet
A tízes rangsorban több hasonló területhez tartozó alapképzés is szerepel, de akad köztük olyan szak is, amely elsőre meglepő lehet.
Május 5-án kezdődik a tavaszi érettségi - a diákok kevesebb tárgyból vizsgázhatnak, mint az előző években, és előrehozott érettségit is csak idegen nyelvből és informatikából tehetnek. Összegyűjtöttük a legfontosabb változásokat.
Szigorítottak az előrehozott érettségi szabályain
Utoljára a 2013-as őszi érettségin lehetett előrehozott vizsgát tenni valamennyi tantárgyból, az idén már csak informatikából, latinból és élő idegen nyelvekből lehet előrehozott érettségire jelentkezni, és csak a májusi-júniusi vizsgaidőszakban.
Eddig már a 10. vagy a 11. osztály végén vizsgázhattak a középiskolások azokból a tantárgyakból, amelyeket az utolsó évfolyamokon nem tanultak, illetve azokból, amelyekből eléggé felkészültnek érezték magukat - általában idegen nyelvből, informatikából vagy természettudományi tárgyból. A szigorítással több ezer diák jár rosszul: 2011-ben 40 ezer, 2012-ben pedig 38 ezer diák - az őszi vizsgaidőszakban például a jelentkezők több mint fele - választotta ezt a vizsgatípust.

Rosszul járt, aki művészeti tárgyból akart érettségizni
Az idén már nem lehet érettségizni ábrázoló és művészeti geometria, a magyar népzene alapjai, hangtani és akusztikai ismeretek, illetve hangkultúra tantárgyból. A maradék két művészeti tárgy - a művészettörténet és a népművészet - választható közismereti vizsgatárgy. Az utazás és turizmus közismereti tárgyból csak hatodikként - vagyis az öt kötelező tárgy mellett lehet érettségizni.
Változnak a nemzetiségi nyelvi vizsgák szabályai
Megszűnnek a nemzetiségi nyelvi érettségi vizsgák is: utoljára októberben lehetett német nemzetiségi nyelv, horvát nemzetiségi nyelv, valamint szlovén nemzetiségi nyelv tárgyból érettségit tenni.
A végzősök az adott nemzetiség nyelvéből mint idegen nyelvből jelentkezhetnek ugyan érettségire, de azzal a megkötéssel, hogy a középszintű szóbelin a nemzetiségi nyelvet tanulók számára készített tételsorba a nemzetiségi ismereteket is be kell építeni.
Vizsganaptár: május 5-én kezdődik az érettségi szezon
Emelt szintű írásbeli érettségi | Középszintű írásbeli érettségi | Időpont |
Nemzetiségi nyelv és irodalom, nemzetiségi nyelv | Nemzetiségi nyelv és irodalom, nemzetiségi nyelv | május 12., 8:00 |
Magyar nyelv és irodalom | Magyar nyelv és irodalom, magyar mint idegen nyelv | május 5., 8:00 |
Matematika | Matematika | május 6., 8:00 |
Történelem | Történelem | május 7., 8:00 |
Angol nyelv | Angol nyelv | május 8., 8:00 |
Német nyelv | Német nyelv | május 9., 8:00 |
Informatika emelt szinten: május 13., 8:00 | Informatika középszinten: május 16., 8:00 |
|
Latin nyelv | Latin nyelv, héber nyelv | május 13., 14:00 |
Biológia | Biológia | május 14., 8:00 |
Társadalomismeret | - | május 14., 14:00 |
Kémia | Kémia | május 15., 8:00 |
Földrajz | Földrajz | május 15., 14:00 |
Fizika | Fizika | május 19., 8:00 |
- | Rajz és vizuális kultúra | május 19., 14:00 |
Spanyol nyelv | Spanyol nyelv | május 23., 8:00 |
Belügyi rendészeti ismeretek | Művészettörténet, ének-zene, belügyi rendészeti ismeretek | május 16., 14:00 |
Francia nyelv | Francia nyelv | május 21., 8:00 |
- | Filozófia | május 21., 14:00 |
Egészségügyi alapismeretek, elektronikai alapismeretek, építészeti és építési alapismeretek, gépészeti alapismeretek, informatikai alapismeretek, környezetvédelmi-vízgazdálkodási alapismeretek, közgazdasági alapismeretek (üzleti gazdaságtan és elméleti gazdaságtan), kereskedelmi és marketing alapismeretek, közlekedési alapismeretek (közlekedéstechnika és közlekedés-üzemvitel), mezőgazdasági alapismeretek, oktatási alapismeretek, vendéglátás-idegenforgalom alapismeretek | Szakmai előkészítő tárgyak | május 20., 8:00 |
Olasz nyelv | Olasz nyelv | május 22., 8:00 |
- | Mozgóképkultúra és médiaismeret, dráma | május 22., 14:00 |
Orosz nyelv, román nyelv, beás nyelv, lovári nyelv, horvát nyelv, szerb nyelv, szlovák nyelv, újgörög nyelv, bolgár nyelv, lengyel nyelv, ukrán nyelv, szlovén nyelv | Orosz nyelv, egyéb nyelvek | május 26., 8:00 |
Gazdasági alapismeretek, katonai alapismeretek | Gazdasági alapismeretek, katonai alapismeretek, természettudomány és egyedileg akkreditált vizsgatárgyak | május 26., 14:00 |
Szóbeli vizsgák
Emelt szintű szóbeli érettségi | Középszintű szóbeli érettségi | Időpont |
szóbeli vizsgák | - | június 5-13. |
- | szóbeli vizsgák | június 16-27. |
A tízes rangsorban több hasonló területhez tartozó alapképzés is szerepel, de akad köztük olyan szak is, amely elsőre meglepő lehet.
A Szegedi Törvényszék megsemmisítette a kormányhivatal elutasító határozatát, amely megakadályozta, hogy alapítványi fenntartásban induljon újra a 2024-ben bezárt intézmény. Az iskola a tervek szerint a 2027/2028-as tanévben nyithatja meg ismét a kapuit.
Akár 30 év tapasztalattal is csak bruttó 460 ezer forintot keresnek a kulturális dolgozók a szakszervezet szerint. A Közgyűjteményi és Közművelődési Dolgozók Szakszervezete (KKDSZ) a pedagógusbérekhez igazodó bérrendezést követel, ezért a Tisza-frakció valamennyi országgyűlési képviselőjének levelet küldött. A szervezet október 19-én demonstrációt is tart Budapesten.
A szervezet szerint a döntés a polgári engedetlenség miatt kirúgott tanárok folyamatban lévő pereiben is fontos szerepet játszhat.
„Nem egy nulladik évfolyamra van szükség, hanem az első osztályt kellene módszertanilag és szemléletében máshogy elkezdeni” – reagált a Magyar Óvodapedagógiai Egyesület (MOE) a Nemzeti Pedagógus Kar legújabb javaslatára. A szervezet szerint a nulladik osztály bevezetése gyakorlatilag irreális elképzelés, amely ahelyett, hogy megoldaná a problémát, csupán elfedné az iskolarendszer merevségéből fakadó hiányosságokat.
Ne kisiskolásokat várjanak a tanítók az első osztályba, hanem az iskola alkalmazkodjon jobban a hat-hét éves gyerekek életkori sajátosságaihoz – többek között ezt javasolja a Nemzeti Pedagógus Kar óvodai szakmai munkacsoportja. Szerintük az általános iskola első két évének, de legalább az első osztálynak a játékos átmenetről kellene szólnia.
Átfogó, életkornak megfelelő szexuális nevelést javasol az Európa Tanács mind a 46 tagállamában. A szervezet szerint a gyerekeknek nemcsak biológiai ismeretekre van szükségük, hanem arra is, hogy felismerjék a bántalmazást, tisztában legyenek a saját határaikkal, és tudják, mikor és hogyan kérhetnek segítséget.
Az elkövető egy 17 éves fiú, aki tettét azzal indokolta, hogy az iskolába járó fiatalok korábban gúnyolták őt, ezért haragudott rájuk.
Fendler Judit több olyan esetet is felidézett, amikor állítása szerint kormányközeli vállalkozók és fideszes politikusok próbálták befolyásolni az egyetem beszerzéseit.
Nem mindegy, mikor fejeztétek be a tanulmányaitokat, és az sem, hogy utána továbbtanultok vagy munkába álltok.
A korai szelekció megszüntetését, a tankötelezettség 18 évre történő visszaemelését és 10-12 évfolyamos egységes iskolák létrehozását javasolja a Civil Közoktatási Platform (CKP).