Friss felvételi adatok: könnyebb lesz bekerülni a gazdasági szakokra?

Visszaesett az alkalmazott közgazdaságtan és a nemzetközi gazdálkodás szakra jelentkezők száma idén, pedig az állami...

  • Eduline
MTI Fotó: Marjai János

Visszaesett az alkalmazott közgazdaságtan és a nemzetközi gazdálkodás szakra jelentkezők száma idén, pedig az állami ösztöndíjas képzés ponthatára a legtöbb helyen nem magasabb, mint tavaly. Alkalmazott közgazdaságtanra 2012-ben még 460-an, idén azonban csak 168-an jelentkeztek első helyen. A nemzetközi gazdálkodásra első helyen felvételizők száma 2303-ról 1272-re csökkent.

A két szak egyike annak a tizenhat szaknak, amelyeken az eredeti elképzelés szerint az idén már nem lettek volna állami ösztöndíjas helyek. A kormány a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciájával (HÖOK) kötött megállapodás alapján végül lemondott erről a tervről, de a ponthatárokat az erőforrás-minisztérium határozta meg, központilag.

Alkalmazott közgazdaságtanra állami ösztöndíjas formában mindössze 59 hallgatót vettek 2012-ben, nemzetközi gazdálkodásra pedig 119-et. A gazdasági szakok ugyanis tavaly - a 2011-es 4700-al szemben - mindössze 250 támogatott helyet kaptak.

Nem magasabbak a ponthatárok

Az alkalmazott közgazdaságtanra jelentkezőknek idén 465, a nemzetközi gazdálkodás szakra felvételizőknek pedig 460 pontot kell összegyűjteniük, ha állami ösztöndíjas helyre szeretnének bekerülni. Ezek a legtöbb helyen nem magasabbak, mint a tavalyi ponthatárok, így valószínűleg többen kezdhetik meg támogatott formában a tanulmányaikat, mint egy évvel korábban.

2012-ben alkalmazott közgazdaságtan alapszakra állami ösztöndíjas formában a Budapesti Corvinus Egyetemen 479, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemen 471, az Eötvös Loránd Tudományegyetemen 464, a Pannon Egyetemen 432, a Pécsi Tudományegyetemen pedig 440 ponttal lehetett bekerülni.

Nemzetközi gazdálkodás szakon a Corvinuson 482, a Budapesti Gazdasági Főiskolán 465, a BME-n 470, a Debreceni Egyetemen 464, a Pannon Egyetemen pedig 461 volt a ponthatár.

Hozzászólások

Demonstrációra készülnek a kulturális dolgozók: a pedagógusokéhoz igazodó bérezést szeretnének

Akár 30 év tapasztalattal is csak bruttó 460 ezer forintot keresnek a kulturális dolgozók a szakszervezet szerint. A Közgyűjteményi és Közművelődési Dolgozók Szakszervezete (KKDSZ) a pedagógusbérekhez igazodó bérrendezést követel, ezért a Tisza-frakció valamennyi országgyűlési képviselőjének levelet küldött. A szervezet október 19-én demonstrációt is tart Budapesten.

MOE: Nem nulladik osztályra, hanem rugalmasabb iskolára van szükség

„Nem egy nulladik évfolyamra van szükség, hanem az első osztályt kellene módszertanilag és szemléletében máshogy elkezdeni” – reagált a Magyar Óvodapedagógiai Egyesület (MOE) a Nemzeti Pedagógus Kar legújabb javaslatára. A szervezet szerint a nulladik osztály bevezetése gyakorlatilag irreális elképzelés, amely ahelyett, hogy megoldaná a problémát, csupán elfedné az iskolarendszer merevségéből fakadó hiányosságokat.