Ő az 2014-es felvételi rekordere: 75 évesen jelentkezik egyetemre

1939-ben született, vagyis 75 éves a 2014-es felvételi legidősebb jelentkezője - derül ki az idei felvételi friss statisztikáiból.

  • Eduline
Shutterstock

A 2013-as felvételin is 75 éves volt a legidősebb jelentkező, míg 2011-ben ötvennégy év korkülönbség volt a legidősebb és a legfiatalabb jelentkező között.

2010-ben a legidősebb jelentkező 76 éves volt, ő gyógypedagógia szakon szeretett volna továbbtanulni, míg a második legidősebb jelentkező 71 évesen felvételizett a jogász szakra, őt két 70 éves nyugdíjas követte, akik a fizika, illetve a villamosmérnöki szakot célozták meg.

Az idén az - első helyen - alapképzésre jelentkezők átlagéletkora 22,6, az osztatlan mesterképzésre jelentkezőké 21,5, míg a felsőoktatási szakképzést választóké 23,7 év. A mesterképzésre idősebbek pályáznak, az elsőhelyes jelentkezők átlagéletkora 28 év. A legnépszerűbb alapszakok listáját itt, a legtöbb felvételizőt vonzó mesterképzésekét pedig itt nézhetitek meg. 

Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről!

Hozzászólások

Évtizedek óta a BGE-n oktató tanárok mondtak fel, a hallgatók egy része forrong: már az oktatási minisztertől kérnek segítséget

Hallgatói és oktatói beszámolók szerint húsz-harminc éve a BGE-n tanító tanárok is felmondtak, gyakoriak az 50–60 fős szemináriumok, és olyan is előfordult, hogy egy 300 fős előadást mindössze 150 férőhelyes terembe írtak ki. Az egyetem jelenlegi vezetése által bevezetett központosított számonkérési rendszer szintén komoly elégedetlenséget váltott ki. A tiltakozók szerint sem a petíciók, sem a tüntetések, sem az egyetem vezetésével folytatott egyeztetések nem hoztak megnyugtató megoldást, miközben az érdekképviseleti fórumokba vetett bizalom is meggyengült. Bár a BGE vezetése és a HÖK nem látja ilyen súlyosnak a helyzetet, a Szabad BGE hallgatói csoport képviselője már az oktatási miniszterhez fordult, és független vizsgálatot kért.