Így számolhatjátok ki, hány pontot szereztek a 2017-es felvételin

Bár a szóbeli vizsgákra még várni kell, nagyjából már sejtitek, milyen eredménnyel zárjátok az érettségit? Akkor kezdjetek számolgatni, ehhez használhatjátok az eduline pontszámító kalkulátorát is!

  • Eduline

Az

eduline kalkulátorát

egyszerű használni: először adjátok meg tanulmányi eredményeiteket (ezekkel nem lesz gond, hiszen már jó ideje tudjátok, milyen év végi jegyeket kaptatok), majd írjátok be a várható érettségi eredményeket.

Itt kell kiválasztanotok azt a két tárgyat, amely a kiválasztott egyetemi-főiskolai képzésen kötelező vagy választható, és jeleznetek kell azt is, ha valamelyik tárgyból emelt szinten tettetek érettségit.

Ezután következnek a többletpontok. Figyelem! Az eduline kalkulátora nem tudja ellenőrizni, a kiválasztott egyetem kiválasztott képzésén adnak-e például többletpontot az OKJ-s szakképesítésért vagy a felsőoktatási szakképzés záróvizsgájáért (ez képzésenként eltérő lehet), ezért először nézzétek meg itt, hogy az adott szakon jár-e az eredményetekért pluszpont.

A kalkulátor alap- és osztatlan képzésre lett optimalizálva, ezért ha mesterszakra vagy felsőoktatási szakképzésre jelentkeztek, ne ezzel számoljatok. Ugyanez a helyzet akkor is, ha orvosi, fogorvosi vagy állatorvosi képzésre jelentkeztek (nektek hat tantárgyból kell érettségiznetek, a kalkulátor azonban öt tantárgy eredményével számol), vagy ha olyan szakon tanulnátok tovább, amelyen az alkalmassági vagy gyakorlati vizsga eredménye, a meglévő felsőfokú végzettség alapján számolnak pontokat.

Fontos: ha különböző szakokra felvételiztek, érdemes külön-külön kalkulációkat végezni, hiszen elképzelhető, hogy más-más tantárgyak érettségi eredményét kell beszámítani. Érdemes mindig ellenőrző számításokat végezni, és figyelni a jelentkezési időszak lezárultát követően az e-felvételin megjelenő hivatalos pontszámokat.Felvételi pontszám kalkulátor 2017(*) Legalább 2 évig tanult idegen nyelv (vagy nemzetiségi nyelv és irodalom). (**) Legalább 2 évig tanult természettudományos tantárgy (biológia, fizika, kémia, földrajz, természettudomány) vagy két, legalább 1 évig tanult természettudományos tantárgy. (*) Minimum 45 százalékos eredmény után jár csak a többletpont..

Hozzászólások

Úgy tűnt, 229 kérdéses kérdőívet kell kitölteniük az óvodapedagógusoknak minden gyerekről – most kiderült, hogy mégsem

Felháborodást váltott ki az óvodapedagógusok körében, hogy az OviKRÉTA felületén megjelent egy gyerekenként 229 kérdésből álló fejlődési kérdőív. Egy 22 fős óvodai csoport esetében ez több mint ötezer kérdés megválaszolását jelentette volna. A Magyar Óvodapedagógiai Egyesület azonban lapunk megkeresésére közölte: egy nem végleges munkaanyag vált láthatóvá a rendszerben, amelyet azóta inaktiváltak.

Itt az új törvénytervezet: így kerülne ki az Oktatási Hivatal az iskolaérettségi döntésekből

Hat év után ismét az óvodákhoz kerülhet az iskolaérettségi döntés, az Oktatási Hivatal pedig kikerülhet az eljárásból. A 2020 óta sokat kritizált rendszer átalakításáról most elkészült a törvénytervezet, amely már a konkrét szabályokat is tartalmazza: kiderült, kik dönthetnének az iskolakezdés halasztásáról, milyen határidőket kellene betartani, és mi történne, ha a szülő és az óvodapedagógus nem értene egyet.