Bruttó 300 ezer forint alatt is lehet az átlagjövedelem: ezekkel az alapszakos diplomákkal keresnek a legkevesebbet
A tízes rangsorban több hasonló területhez tartozó alapképzés is szerepel, de akad köztük olyan szak is, amely elsőre meglepő lehet.
Nyilvánosságra hozták a 2018-as felvételi ponthatárait - mutatjuk, hány pont kellett a legnépszerűbb, több ezer jelentkezőt vonzó alapszakokhoz.

Nem okozott nagy meglepetést a 2018-as felvételi legnépszerűbb alapszakjainak listája, a legtöbben - egészen pontosan 8861-en - a gazdálkodási és menedzsment képzésre szerettek volna bejutni. A második és harmadik legnépszerűbb alapszak a mérnökinformatikus (6358 jelentkező), valamint a kereskedelem és marketing (6076 jelentkező). Az ápolás és betegellátás, valamint a turizmus-vendéglátás szakot is ötezren jelölték meg a felvételi lapon.
Itt a teljes lista: a 2018-as felvételi összes ponthatára
Este nyolckor nyilvánosságra hozták a 2018-as felvételi ponthatárait, amelyet már az Eduline-on is böngészhettek. Az idén több mint 107 ezer diák jelentkezett egyetemre és főiskolára, a legtöbben, mintegy 73 ezren alapképzésre adtak be kérelmet, mesterképzésre több mint 18 ezren jelentkeztek, osztatlan képzésre mintegy 11 600-an, felsőoktatási szakképzésre pedig 4800-an felvételiztek.
A tíz legnépszerűbb BA- és BSc-szak közé került a gépészmérnöki (4948 jelentkező), az óvodapedagógus (4691 jelentkező), a pszichológia (4411 jelentkező) és a programtervező informatikus (4191 jelentkező) is.
A következő táblázatban a tíz legnépszerűbb alapszakot és néhány intézmény ponthatárait nézhetitek meg (a ponthatárok az állami ösztöndíjas, nappali, magyar nyelvű képzésre vonatkoznak)
| Képzés | Intézmény és ponthatár | Intézmény és ponthatár | Intézmény és ponthatár |
| gazdálkodási és menedzsment | BCE: 428 | EKE: 448 | KRE: 445 |
| mérnökinformatikus | BME: 395 | DE: 300 | SZTE: 280 |
| kereskedelem és marketing | BCE: 442 | DE: 432 | ELTE (Budapest): 428 |
| ápolás és betegellátás | PTE (ápoló): 280 | SE (ápoló): 320 | SZE (ápoló): 284 |
| turizmus-vendéglátás | ME: 417 | BGE (magyar): 400 | PE: 446 |
| gépészmérnöki | BME: 365 | DUE: 284 | NJE: 24 |
| óvodapedagógus | EJF: 294 | ELTE: 298 | KE: 280 |
| pszichológia | DE: 436 | ELTE: 445 | PPKE: 435 |
| programtervező informatikus | DE: 325 | EKE: 282 | SZTE: 281 |
| gazdaságinformatikus | BCE: 406 | BGE: 282 | ÓE: 282 |
A 2018-as felvételiről itt találjátok legfrissebb cikkeinket.
Folyamatosan frissülő tudósításunkat itt találjátok:
Jönnek a 2018-as felvételi ponthatárok! Tudósítás percről percre
Este nyolckor nyilvánosságra hozzák a 2018-as felvételi ponthatárait - az Eduline-on minden fontos infót megtaláltok a legnépszerűbb szakokról, egyetemekről és főiskolákról, tudósítóink a Pont Ott Partiról adnak majd helyzetjelentést, este nyolckor pedig jövünk a ponthatárokkal! Tudósítás percről percre. 16:02A legnépszerűbb szakok listája ... egy OKJ-s képzés jó választás.
A tízes rangsorban több hasonló területhez tartozó alapképzés is szerepel, de akad köztük olyan szak is, amely elsőre meglepő lehet.
A Szegedi Törvényszék megsemmisítette a kormányhivatal elutasító határozatát, amely megakadályozta, hogy alapítványi fenntartásban induljon újra a 2024-ben bezárt intézmény. Az iskola a tervek szerint a 2027/2028-as tanévben nyithatja meg ismét a kapuit.
Akár 30 év tapasztalattal is csak bruttó 460 ezer forintot keresnek a kulturális dolgozók a szakszervezet szerint. A Közgyűjteményi és Közművelődési Dolgozók Szakszervezete (KKDSZ) a pedagógusbérekhez igazodó bérrendezést követel, ezért a Tisza-frakció valamennyi országgyűlési képviselőjének levelet küldött. A szervezet október 19-én demonstrációt is tart Budapesten.
A szervezet szerint a döntés a polgári engedetlenség miatt kirúgott tanárok folyamatban lévő pereiben is fontos szerepet játszhat.
„Nem egy nulladik évfolyamra van szükség, hanem az első osztályt kellene módszertanilag és szemléletében máshogy elkezdeni” – reagált a Magyar Óvodapedagógiai Egyesület (MOE) a Nemzeti Pedagógus Kar legújabb javaslatára. A szervezet szerint a nulladik osztály bevezetése gyakorlatilag irreális elképzelés, amely ahelyett, hogy megoldaná a problémát, csupán elfedné az iskolarendszer merevségéből fakadó hiányosságokat.
Ne kisiskolásokat várjanak a tanítók az első osztályba, hanem az iskola alkalmazkodjon jobban a hat-hét éves gyerekek életkori sajátosságaihoz – többek között ezt javasolja a Nemzeti Pedagógus Kar óvodai szakmai munkacsoportja. Szerintük az általános iskola első két évének, de legalább az első osztálynak a játékos átmenetről kellene szólnia.
Átfogó, életkornak megfelelő szexuális nevelést javasol az Európa Tanács mind a 46 tagállamában. A szervezet szerint a gyerekeknek nemcsak biológiai ismeretekre van szükségük, hanem arra is, hogy felismerjék a bántalmazást, tisztában legyenek a saját határaikkal, és tudják, mikor és hogyan kérhetnek segítséget.
Az elkövető egy 17 éves fiú, aki tettét azzal indokolta, hogy az iskolába járó fiatalok korábban gúnyolták őt, ezért haragudott rájuk.
Fendler Judit több olyan esetet is felidézett, amikor állítása szerint kormányközeli vállalkozók és fideszes politikusok próbálták befolyásolni az egyetem beszerzéseit.
Nem mindegy, mikor fejeztétek be a tanulmányaitokat, és az sem, hogy utána továbbtanultok vagy munkába álltok.
A korai szelekció megszüntetését, a tankötelezettség 18 évre történő visszaemelését és 10-12 évfolyamos egységes iskolák létrehozását javasolja a Civil Közoktatási Platform (CKP).