Van olyan szak, ahol 40 ponttal emelték az előzetes ponthatárt

Pszichológia, anglisztika, közösségszervezés, szabad bölcsészet - ezek a legnépszerűbb bölcsészettudományi alapszakok a 2018-as felvételin.

  • Eduline
Túry Gergely

Idén a pszichológia a legnépszerűbb alapszak, több mint 4000-en jelölték meg a jelentkezési lapon, 3009-en az első helyre sorolták ezt a képzést. Anglisztikára 2236-an, közösségszervezésre 1912-en, szabad bölcsészetre pedig 964-en szerettek volna bekerülni.

Fontos, hogy ezeken a bölcsészettudományi szakokon csak azok szerezhettek állami ösztöndíjas helyet, akik elérik a csak ezekre a szakokra érvényes minimumponthatárt - függetlenül attól, melyik felsőoktatási intézmény ilyen képzésére jelentkeztek. 

Fontos, hogy az előző években többször volt példa arra, hogy az előzetes ponthatárok egy-két felsőoktatási intézményben emelkedtek. A következő táblázatban megnézhetitek a bölcsészettudományi szakok előzetes és végleges ponthatárait.

KépzésElőzetes ponthatár (állami ösztöndíjas)Intézmény és ponthatárIntézmény és ponthatárIntézmény és ponthatár
pszichológia435 ELTE - 445 PPKE - 435DE - 436
anglisztika320 SZTE - 360 KRE - 345 PTE - 358
közösségszervezés310 BGE - 339 DE - 318 PTE - 313
szabad bölcsészet340ELTE - 391 KRE - 340 SZTE - 356
történelem320 DE - 332 ELTE - 320 KRE - 326
magyar310ELTE - 313 PTE - 324 SZTE - 348
pedagógianem húztak előzetes ponthatárt DE - 304SZTE - 282ELTE - 338
Várjátok velünk a ponthatárokat!

Az Eduline-on minden fontos információt megtaláltok: megmutatjuk, milyen programok közül választhatnak ma azok, akik nem otthon szeretnék várni a 2018-as felvételi ponthatárait, tudósítóink rendszeresen bejelentkeznek a budapesti Pont Ott Partiról, ahol (többek között) felvételizőket kérdeznek arról, milyen szakra felvételiztek, milyen eredményre számítanak, van-e B tervük, ha nem sikerül a felvételi. A 2018-as felvételiről szóló legfrissebb cikkeinket itt találjátok.

Utánajárunk, melyek 2018 legnépszerűbb egyetemei, főiskolái és szakjai, milyenek az előzetes ponthatárok a kiemelt szakokon, és azt is megtippeljük, melyik képzésen húzzák majd a legmagasabb ponthatárt. És a lényeg: este nyolckor jövünk a 2018-as ponthatárokkal! Ha semmiről nem szeretnétek lemaradni, kövessétek Facebook-oldalunkat!

Hozzászólások

„Nem lehet a készülésre kényszeríteni egy nem neurotipikus gyereket” – így élte meg a középiskolai felvételit egy autista nyolcadikos

A középiskolai felvételi önmagában is komoly terhelést jelenthet egy nyolcadikosnak, egy autizmusspektrum-zavarral élő diáknál azonban a felkészülés egészen más kérdéseket is felvethet. Hogyan lehet hónapokon keresztül készülni, ha a gyerek nehezen veszi rá magát az otthoni tanulásra? Mit lehet tenni, ha jó képességei ellenére nem önálló a tanulásban? És hogyan választ iskolát egy család, ha közben azt érzi, hogy maga a felvételi rendszer elsősorban a neurotipikus, szabálykövető és rendkívül szorgalmas gyerekeknek kedvez?

Nem csak a rugalmas iskolakezdés van tervben, hanem a rugalmas óvodakezdés is

A kora gyermekkori ellátórendszer több ponton is átalakulhat a következő időszakban. A Civil Közoktatási Platform Dr. Kereki Judit kora gyermekkori jóllétért felelős államtitkárral egyeztetett a tervekről, amelyek között a rugalmas iskolakezdés visszaállítása mellett a rugalmas óvodakezdés lehetőségének megteremtése is szerepel.

@eduline.hu 🎓🧪 Novák Blanka biológus, aki fiatal kutatóként már 18 évesen a Nobel-díjátadón képviselte Magyarországot. A Brain Bar csütörtöki napján beszélgettünk vele. @Novák Blanka #eduline #stem #magyartiktok #fy #magyar ♬ eredeti hang - eduline.hu

Már igényelhetők az ingyenes laptopok a KRÉTA-ban, idén is sok a használt köztük

Már folyik a tanulói és pedagógus-laptopok igénylése a KRÉTA rendszerben. A regisztráció szeptember 17-én indult újra, az idei tanévben pedig elsősorban az 5. és 9. évfolyamos diákok kerülnek sorra. A tervek szerint az érintett tanulók már október elejéig megkaphatják az új eszközeiket. Mutatjuk, hol és hogyan lehet benyújtani az igénylést.