Mikor derülnek ki a 2018-as felvételi ponthatárok? Itt a válasz

Hamarosan mindenkinek véget érnek az írásbeli vizsgák, aztán jöhet a szóbeli, és már csak a ponthúzás van hátra. Mikor tudjátok meg, bekerültetek-e a kiválasztott egyetemre vagy főiskolára? Már csak pár hónapot kell várni.

  • Eduline
pixabay

A 2018-as felvételi ponthatárait várhatóan 2018. július 25-én húzzák majd meg, vagyis aznap este 8 órakor kiderül, bekerültetek-e a kiválasztott felsőoktatási intézménybe.

Az Oktatási Hivatal besorolási döntést is készít, az erről szóló határozat elérhetővé válásáról pedig elektronikus levélben értesíti a felvételizőket legkésőbb 2018. augusztus 5-ig. A besorolási döntést az e-felvételi felületéről tölthetitek majd le.

Érettségizzetek velünk!

Az Eduline-on az idén is megtaláljátok a legfrissebb infókat az érettségiről: a vizsgák napján reggeltől estig beszámolunk a legfontosabb hírekről, megtudhatjátok, milyen feladatokat kell megoldaniuk a középszinten vizsgázóknak, de az emelt szintű írásbelikről is nálunk találjátok meg a tudnivalókat.

És ami a legfontosabb: az írásbeli után nálunk nézhetitek át először a szaktanárok által kidolgozott, nem hivatalos megoldásokat.

Délutánonként arról olvashattok, hogy mit gondolnak a tanárok és a vizsgázók a feladatsorokról, és persze ti is leírhatjátok véleményeteket kommentben, sőt a szaktanároktól is kérdezhettek.

Ha elsőként szeretnétek megkapni a megoldásokat, lájkoljátok Facebook-oldalunkat. A 2018-as érettségiről itt találjátok legfrissebb cikkeinket.

Ezután felvételi határozatot is kaptok, de ezt már attól az egyetemtől vagy főiskolától, ahol elkezdhetitek tanulmányaitokat szeptemberben. Ebben a dokumentumban lesz szó többek között a beiratkozás helyéről és idejéről, az összes teendőről.

A 2018-as felvételiről itt találjátok legfrissebb cikkeinket.

Kiverte a biztosítékot a szülőknél a kompetenciamérés kérdőíve, a Facebookon háborognak

Sok szülőnél kiverte a biztosítékot a szerdai kompetenciamérés tanulói kérdőíve, amellyel a diákok szociokulturális hátteréről lehet információt gyűjteni. Volt olyan szülő, aki azonnal NAV-vizsgálatot vizionált, mások a család autóinak számára vonatkozó kérdésnél sokalltak be. De mi értelme kifaggatni a diákokat arról, milyen anyagi helyzetben van a családjuk? Utánajártunk.

Hozzászólások

Müller Anna: „Kellene egy rendelet arról, hogy délután két óra után ne lehessen tanítás”

Több mint három évtizeden át tanított matematikát és kémiát, ma országgyűlési képviselőként és az Oktatási Bizottság alelnökeként foglalkozik azzal a rendszerrel, amelynek működését saját bőrén tapasztalta. Müller Anna szerint a pedagógusok teljesítményét igenis értékelni kell – de nem mereven és ellenőrzés alapon. Arról beszélgettünk vele, hogyan változott meg a tanári pálya a 90-es évek eleje óta, miért hagyta ott az osztálytermet a politikáért és mit nem lehet számszerűsíteni egy pedagógus munkájában.

Lannert Judit: év végére elkészítik a magyar oktatás stratégiáját

Az oktatási miniszter szerint a gyerekek olyan digitális környezetben nőnek fel, de ez lehetőség és veszély is egyben, ezért az oktatási stratégia része lesz a mesterségesintelligencia-stratégia is. „A közösségi média használata kiszoríthatja az elmélyült olvasást, a személyes beszélgetéseket és a pihenést. A mesterséges intelligencia átgondolatlan alkalmazása pedig csökkentheti az önálló gondolkodás és gyakorlás lehetőségét, ha a tanuló rendszeresen a gépre bízza a feladat megoldását” – emelte ki a Lannert, majd hozzátette, hogy a stratégia része lesz ezért Magyarország oktatási és képzési mesterségesintelligencia-stratégiája is, aminek hamarosan megkezdik társadalmasítását.

@eduline.hu Bemutatkozik Sutyi, az ELTE bölcsész macskája🐱 #cica #cutecat #magyar #magyartiktok #fy ♬ eredeti hang - eduline.hu

Már igényelhetők az ingyenes laptopok a KRÉTA-ban, idén is sok a használt köztük

Már folyik a tanulói és pedagógus-laptopok igénylése a KRÉTA rendszerben. A regisztráció szeptember 17-én indult újra, az idei tanévben pedig elsősorban az 5. és 9. évfolyamos diákok kerülnek sorra. A tervek szerint az érintett tanulók már október elejéig megkaphatják az új eszközeiket. Mutatjuk, hol és hogyan lehet benyújtani az igénylést.