Felvételi 2018: ezek a legnépszerűbb szakok a Szegedi Tudományegyetemen

13 728 felvételiző összesen 25 888 jelentkezést adott be a Szegedi Tudományegyetem 2018 szeptemberében induló felsőoktatási képzéseire – közölte az egyetem.

  • Eduline
Wikipedia

Az első helyes jelentkezések alapján jelentősen növekedett az informatikai, a gazdaságtudományi, a bölcsészettudományi, a művészetközvetítés és a jogi területre beadott jelentkezések száma.

A legnépszerűbb képzések közé tartozik a programtervező informatikus, az általános orvos, a pszichológia, a gazdaságinformatikus, a gazdálkodási és menedzsment, valamint az ápolás és betegellátás szak.

A legtöbb jelentkezés – pontosan 5341 – a 20-24 év közötti korosztályból érkezett, de több mint 630-an jelentkeztek a 40-59 év közötti korcsoportból is, sőt kilencen a 60-as korosztályból jelentkeztek. A legfiatalabb, 16 éves felvételiző a Juhász Gyula Pedagógusképző Kar gyógypedagógia szakára adta be jelentkezését. A legidősebb jelentkezők 66 évesek: az Állam-és Jogtudományi Kar jogász képzésre egy hölgy, a Természettudományi és Informatikai Kar környezetmérnök alapszakára pedig egy férfi adott be jelentkezést.

Felvételi 2018: ez a tíz legnépszerűbb alapszak, nehéz lesz a bejutás

Nem okozott nagy meglepetést a 2018-as felvételi legnépszerűbb alapszakjainak listája, a legtöbben a gazdálkodási és menedzsment képzésre szeretnének bejutni. Itt a teljes lista. Az idén több mint 107 ezer diák jelentkezett egyetemre és főiskolára, a legtöbben, mintegy 73 ezren alapképzésre adtak be kérelmet, mesterképzésre több mint 18 ezren jelentkeztek, osztatlan képzésre mintegy 11 600-an, felsőoktatási szakképzésre pedig 4800-an felvételiztek.

Itt a lista: ezek a legnépszerűbb alapszakok és egyetemek a 2018-as felvételin

Nyilvánosságra hozták a 2018-as felvételi jelentkezési adatait, kiderült, melyek a legnépszerűbb alapszakok és egyetemek. A legnépszerűbb alapszakok listája Horváth Zita felsőoktatási helyettes államtitkár kiemelte: a legnépszerűbb képzési területek alapképzésben és osztatlan képzésben az elsőhelyes jelentkezések alapján a gazdaságtudományok, a műszaki képzések, a pedagógusképzés, az informatikai, valamint az orvos- és egészségtudományi képzések.

Felvételi jelentkezés lépésről lépésre - 2018

Online képzés célja: Az Eduline online videós felvételi tájékoztatója végigvezet a 2018-as felsőoktatási felvételi minden fontosabb lépésén a szakválasztástól a ponthatárhúzásig. Segítünk, hogy ne vessz el a jogszabályok útvesztőjében és ne veszíts értékes pluszpontokat a felvételi során. | | Kiemelt képzések , Tanulástámogatás

Hozzászólások

Úgy tűnt, 229 kérdéses kérdőívet kell kitölteniük az óvodapedagógusoknak minden gyerekről – most kiderült, hogy mégsem

Felháborodást váltott ki az óvodapedagógusok körében, hogy az OviKRÉTA felületén megjelent egy gyerekenként 229 kérdésből álló fejlődési kérdőív. Egy 22 fős óvodai csoport esetében ez több mint ötezer kérdés megválaszolását jelentette volna. A Magyar Óvodapedagógiai Egyesület azonban lapunk megkeresésére közölte: egy nem végleges munkaanyag vált láthatóvá a rendszerben, amelyet azóta inaktiváltak.

Itt az új törvénytervezet: így kerülne ki az Oktatási Hivatal az iskolaérettségi döntésekből

Hat év után ismét az óvodákhoz kerülhet az iskolaérettségi döntés, az Oktatási Hivatal pedig kikerülhet az eljárásból. A 2020 óta sokat kritizált rendszer átalakításáról most elkészült a törvénytervezet, amely már a konkrét szabályokat is tartalmazza: kiderült, kik dönthetnének az iskolakezdés halasztásáról, milyen határidőket kellene betartani, és mi történne, ha a szülő és az óvodapedagógus nem értene egyet.