Bruttó 300 ezer forint alatt is lehet az átlagjövedelem: ezekkel az alapszakos diplomákkal keresnek a legkevesebbet
A tízes rangsorban több hasonló területhez tartozó alapképzés is szerepel, de akad köztük olyan szak is, amely elsőre meglepő lehet.
Elérhetők az ügyintézési funkciók a felsőoktatási e-felvételiben, amelyet minden jelentkező használhat adatbetekintésre, dokumentumpótlásra, adat- és sorrendmódosításra – azok is, akik hagyományos jelentkezési lapon nyújtották be jelentkezésüket - közölte az Oktatási Hivatal és az Educatio Kft. A módosítások határideje idén július 9-e.

Elérhető az E-felvételi ügyintézési felülete, ahol a központi felvételi nyilvántartásban szereplő személyes adatok, megjelölt képzések és azok megfelelő sorrendje leellenőrizhető. A „jelentkezői státuszlap"-ot - amelyen egyben láthatjátok a fenti adatokat – a Hivatalos iratok menüpontban megtekinthetitek, valamint ki is nyomtathatjátok.
Ha szükséges, az e-ügyintézési funkciók segítségével egyszerűen javíthatók a jelentkezéskor megadott adatok, így nem kell a különböző kérelmek kitöltésével és postázásával bajlódni. Ezzel elkerülhetők a papír alapú kérelmek kitöltésekor vétett hibák, hiszen a rendszer kiszűri az elírásokat és a hiányos kitöltést – írta a felvi.hu.
Szintén az E-felvételi felületén ellenőrizhetitek a már benyújtott dokumentumaitok feldolgozottságát, a feldolgozás eredményét, valamint megtekinthetitek a dokumentumképeket is. Amennyiben nem küldtétek be azokat a dokumentumokat, amelyek a jelentkezés elbírálásához alapvetően szükségesek, hiánypótló felszólítást kaptok 2015. június 23-ig.
Dokumentumpótlás, sorrendmódosítás
A jelentkezési határidő lejártát követően megszerzett és a pontszámításhoz nélkülözhetetlen, vagy többletpontokat igazoló dokumentumokat legkésőbb 2015. július 9-ig kell benyújtanotok. Ezeket elektronikusan küldhetitek be: beszkennelve és feltöltve az E-felvételi rendszerébe.
A jelentkezési sorrend módosítására az eljárás során egy alkalommal van lehetőség, legkésőbb 2015. július 9-ig, szintén az E-felvételi felületén, ahol a Sorrendmódosítás menüpontban jelennek meg a jelentkezők által megadott képzések. Mindegyik jelentkezési hely mellett van egy kis nyíl ikon, amivel lejjebb vagy feljebb lehet azt sorolni a képzések között. A sorrendezés után a Mentés gombra kattintva véglegesíthető az új jelentkezési sorrend, ezután már nem lehet tovább módosítani.
Szintén az E-felvételi felületén lehet visszavonni a korábban megadott jelentkezési helyet/helyeket. Ezt érdemes alaposan megfontolni, a visszavont jelentkezések ugyanis nem vehetők fel újra, ha valaki mégis meggondolta magát.
Fontos megemlíteni, hogy a változtatások az e-ügyintézési felületen nem jelennek meg azonnal. A módosítások csak az elküldött kérelem feldolgozása után látszódnak a felületen. A benyújtott kérelmek státuszát a Kérelmek menüpontban lehet ellenőrizni.
Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről! |
A tízes rangsorban több hasonló területhez tartozó alapképzés is szerepel, de akad köztük olyan szak is, amely elsőre meglepő lehet.
A Szegedi Törvényszék megsemmisítette a kormányhivatal elutasító határozatát, amely megakadályozta, hogy alapítványi fenntartásban induljon újra a 2024-ben bezárt intézmény. Az iskola a tervek szerint a 2027/2028-as tanévben nyithatja meg ismét a kapuit.
Akár 30 év tapasztalattal is csak bruttó 460 ezer forintot keresnek a kulturális dolgozók a szakszervezet szerint. A Közgyűjteményi és Közművelődési Dolgozók Szakszervezete (KKDSZ) a pedagógusbérekhez igazodó bérrendezést követel, ezért a Tisza-frakció valamennyi országgyűlési képviselőjének levelet küldött. A szervezet október 19-én demonstrációt is tart Budapesten.
A szervezet szerint a döntés a polgári engedetlenség miatt kirúgott tanárok folyamatban lévő pereiben is fontos szerepet játszhat.
„Nem egy nulladik évfolyamra van szükség, hanem az első osztályt kellene módszertanilag és szemléletében máshogy elkezdeni” – reagált a Magyar Óvodapedagógiai Egyesület (MOE) a Nemzeti Pedagógus Kar legújabb javaslatára. A szervezet szerint a nulladik osztály bevezetése gyakorlatilag irreális elképzelés, amely ahelyett, hogy megoldaná a problémát, csupán elfedné az iskolarendszer merevségéből fakadó hiányosságokat.
Ne kisiskolásokat várjanak a tanítók az első osztályba, hanem az iskola alkalmazkodjon jobban a hat-hét éves gyerekek életkori sajátosságaihoz – többek között ezt javasolja a Nemzeti Pedagógus Kar óvodai szakmai munkacsoportja. Szerintük az általános iskola első két évének, de legalább az első osztálynak a játékos átmenetről kellene szólnia.
Átfogó, életkornak megfelelő szexuális nevelést javasol az Európa Tanács mind a 46 tagállamában. A szervezet szerint a gyerekeknek nemcsak biológiai ismeretekre van szükségük, hanem arra is, hogy felismerjék a bántalmazást, tisztában legyenek a saját határaikkal, és tudják, mikor és hogyan kérhetnek segítséget.
Az elkövető egy 17 éves fiú, aki tettét azzal indokolta, hogy az iskolába járó fiatalok korábban gúnyolták őt, ezért haragudott rájuk.
Fendler Judit több olyan esetet is felidézett, amikor állítása szerint kormányközeli vállalkozók és fideszes politikusok próbálták befolyásolni az egyetem beszerzéseit.
Nem mindegy, mikor fejeztétek be a tanulmányaitokat, és az sem, hogy utána továbbtanultok vagy munkába álltok.
A korai szelekció megszüntetését, a tankötelezettség 18 évre történő visszaemelését és 10-12 évfolyamos egységes iskolák létrehozását javasolja a Civil Közoktatási Platform (CKP).