Hatalmas érettségi botrány robbant ki: több száz dolgozat jegyét javították

Sok diákot megbuktattak román nyelv és irodalomból, de a fellebbezések után sokan több jeggyel jobbat kaptak.

  • Eduline
Pixabay

Érettségi botrány Háromszéken: tömegével buktatták meg a diákokat román nyelv és irodalomból, de az óvások után újraértékelt dolgozatok több osztályzattal jobb eredményt mutattak – írja a kolozsvári Maszol.

Akadt például diák, akinek az óvás előtti 2,6-as jegyét a dolgozat újrajavítása után 6-osra javítoták. Háromszéken több diák is csalódott volt, sokan egy hétig sírtak, mert azt hitték, megbuktak a román érettségi vizsgán. Emellett több tanár is elégedetlen volt, mert olyan diákjaik kaptak nagyon alacsony jegyet, akik más tantárgyakból 9-es felett teljesítettek, sőt az elmúlt négy évben is jó tanulók voltak, és a próbaérettségin románból elérték a 8-as, 9-es osztályzatot.

209 dolgozat esetében fellebbeztek, ezek 80 százalékára magasabb jegyet adtak végül. Hatvan diák volt, akinek több mint 1,5 ponttal nőtt az osztályzata.

Itt a feketeleves: ezeken a szakokon szinte lehetetlen ösztöndíjas helyet szerezni

Negyvenegy szakon a 2018-as felvételin is előzetes ponthatárokat húztak, többre jeles érettségi, nyelvvizsga vagy emelt szintű érettségi nélkül esély sincs bekerülni. Ezeken az alap- és osztatlan képzéseken nehéz állami ösztöndíjas helyet szerezni, tavaly a jelentkezők csak töredékének sikerült. Mutatjuk az adatokat.

Hozzászólások

Úgy tűnt, 229 kérdéses kérdőívet kell kitölteniük az óvodapedagógusoknak minden gyerekről – most kiderült, hogy mégsem

Felháborodást váltott ki az óvodapedagógusok körében, hogy az OviKRÉTA felületén megjelent egy gyerekenként 229 kérdésből álló fejlődési kérdőív. Egy 22 fős óvodai csoport esetében ez több mint ötezer kérdés megválaszolását jelentette volna. A Magyar Óvodapedagógiai Egyesület azonban lapunk megkeresésére közölte: egy nem végleges munkaanyag vált láthatóvá a rendszerben, amelyet azóta inaktiváltak.

Itt az új törvénytervezet: így kerülne ki az Oktatási Hivatal az iskolaérettségi döntésekből

Hat év után ismét az óvodákhoz kerülhet az iskolaérettségi döntés, az Oktatási Hivatal pedig kikerülhet az eljárásból. A 2020 óta sokat kritizált rendszer átalakításáról most elkészült a törvénytervezet, amely már a konkrét szabályokat is tartalmazza: kiderült, kik dönthetnének az iskolakezdés halasztásáról, milyen határidőket kellene betartani, és mi történne, ha a szülő és az óvodapedagógus nem értene egyet.