Itt vannak a 2014-es árak: ennyit kell fizetni a kollégiumi helyért

Kihirdették a 2014-es felvételi ponthatárait, így a legtöbb felvételiző már tudja, melyik egyetemen, főiskolán kezdi meg tanulmányait szeptemberben. Összegyűjtöttük a legfontosabb tudnivalókat azoknak, akik úgy tervezik, kollégiumba költöznek.

  • Eduline
Shutterstock

Az egyetemek, főiskolák kollégiumaiba az adott intézmény elektronikus rendszerén keresztül lehet jelentkezni: a határidő általában augusztus első vagy második hete. Az elbírálásnál a szociális helyzetet, a lakhelyetek és az intézmény távolságát, illetve a felvételi pontszámot (később a tanulmányi eredményt) veszik figyelembe.

Az önköltséges hallgatóknak a kollégiumokban is többletköltséggel kell számolniuk, nekik általában többet kell fizetniük a helyért. A Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem (BME) kollégiumaiban az ösztöndíjas hallgatók 9300-11 650 forintért, míg az önköltségesek 20 950-23 300 forintért lakhatnak. Általában két, három vagy négy diák lakik egy szobában.

Az Eötvös Loránd Tudományegyetemen 9320 és 15 320 forint között mozog a havi kollégiumi díj, az önköltséges hallgatóknak sem kell plusz költségre számítaniuk. A szobákban általában ketten-hárman, esetleg négyen laknak együtt. A Budapesti Corvinus Egyetemen is 9300-16 ezer forintba került 2013-ban a 2-5 ágyas kollégiumi szoba: az önköltséges hallgatóknak ezen felül diákotthoni normatívát kell fizetniük.

A vidéki egyetemek honlapján nem tüntettek fel külön állami ösztöndíjas, illetve önköltséges kollégiumi díjat. A Pécsi Tudományegyetem kollégiumaiban egy hónap tavaly 12-18 ezer forintba került: van olyan koli, ahol 2x2, illetve 2x3 fős apartmanok, és olyan is, ahol két-, négy-, illetve ötágyas szobák vannak.

A Debreceni Egyetemen a legtöbb kollégista 2-4 ágyas szobákban lakik, de vannak egyszemélyes szobák és apartmanok is. A 2014/2015-ös tanévben a többágyas szobákban a férőhelyért havonta 12-22 ezer forintot, az egyágyasokban 35 ezer forintot kell fizetni.

A Szegedi Tudományegyetem kollégiumaiban 2-5 ágyas szobák, illetve apartmanok közül választhattok: a 2014/2015-ös árak - ahol fel vannak tüntetve - havi 9320 és 10 500 forint között mozognak. A Miskolci Egyetem kollégiumaiban állami ösztöndíjas hallgatóként 9-11 ezer forintért lakhattok.

A győri Széchenyi István Egyetemen az előző tanévben havonta 8100 forintot kellett fizetni. A Szent István Egyetemen az állami ösztöndíjas hallgatóknak a háromágyas szobában 9-15 ezer, a kétágyasokban 12 400-23 400 forint a férőhely, az egyágyas szoba pedig 22 400-27 400 forintba került havonta, ezen felül évente 6000-20 500 forint szolgáltatási díjat kellett fizetni.

Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről!

Hozzászólások

Évtizedek óta a BGE-n oktató tanárok mondtak fel, a hallgatók egy része forrong: már az oktatási minisztertől kérnek segítséget

Hallgatói és oktatói beszámolók szerint húsz-harminc éve a BGE-n tanító tanárok is felmondtak, gyakoriak az 50–60 fős szemináriumok, és olyan is előfordult, hogy egy 300 fős előadást mindössze 150 férőhelyes terembe írtak ki. Az egyetem jelenlegi vezetése által bevezetett központosított számonkérési rendszer szintén komoly elégedetlenséget váltott ki. A tiltakozók szerint sem a petíciók, sem a tüntetések, sem az egyetem vezetésével folytatott egyeztetések nem hoztak megnyugtató megoldást, miközben az érdekképviseleti fórumokba vetett bizalom is meggyengült. Bár a BGE vezetése és a HÖK nem látja ilyen súlyosnak a helyzetet, a Szabad BGE hallgatói csoport képviselője már az oktatási miniszterhez fordult, és független vizsgálatot kért.