Magyar Péter bejelentette, ki lesz a Tisza oktatási minisztere
Lannert Judit, a neves oktatáskutató lesz az oktatási miniszter a Tisza-kormányban.
Hallójáratba rejtett mágneseket, kémheadsetet, sőt néha még dublőröket is bevetnek a diákok a vizsgákon.Eszméletlen puskázási módszereket mutatunk.
James Bond után szabadon
Pár éve az úgynevezett kémheadset, vagyis a mikrofonos headset volt nagy sláger: a hallókészülékhez hasonló eszközöknek több fajtája van, az egyik legnépszerűbb egy apró, gombelemről működő, a hagyományos headseteknél kisebb hangszóró, amelyet a fülbe kell tenni. Két szépséghibája van csupán: amellett, hogy nagyon drága, kilóg a fülből, így a tanárok könnyen kiszúrhatják.

Népszerű az indukciós hurok is, amelyen keresztül a termen kívülről is diktálhatja valaki a megoldásokat. Ahhoz, hogy a kommunikáció kétirányú lehessen, mikrofont is beépítenek a készülékbe, amely elérhető nyakba akasztható vezeték formájában, tollba vagy szemüvegbe építve is. Ugyanakkor könnyen le lehet bukni: melyik tanár ne figyelne fel egy tollhoz beszélő diákra?
Francia súgóbajnokok
Egy korábbi felmérés szerint a francia diákok 70,5 százaléka legalább egyszer puskázott tanulmányai során. Az egyetemisták körében a legnépszerűbb a jó öreg klasszikus, a súgás, de az is gyakran előfordul, hogy az írásbelin valaki több választ is beikszel, remélve, hogy a tanár az egyiket biztos elfogadja. Hiába, a remény hal meg utoljára.
Kínában dublőrrel vizsgáznak
A többnapos, rettegett egyetemi felvételit Kínában sok diák "dublőrökkel" vészeli át. A felvételizők semmitől sem riadnak vissza: volt, aki a vizsgáztatókat és a hivatalnokokat is lefizette, hogy ne jelentsék a személycserét. De a tollba vagy órába rejtett minikamera, pólóba rejtett adatátviteli rendszer, fülbe illeszthető, órával összekötött miniatűr mikrofon is állandó szereplője Kínában a vizsgáknak.
Van, ahol börtön jár a puskázásért
Nem minden országban tolerálják a puskázást: Kambodzsában például börtön jár a csaláson kapott diákoknak. A szigorú intézkedésre azért volt szükség a délkelet-ázsiai országban, mert gyakoriak lettek az iskolai csalások. Az intézmények előtt néha nyíltan árusítják a vizsgák feladatsorait.
Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről! |
Lannert Judit, a neves oktatáskutató lesz az oktatási miniszter a Tisza-kormányban.
Lannert Juditot jelöli a leendő gyermek- és oktatásügyi miniszternek Magyar Péter. Összegyűjtöttük mit kell tudni róla.
Hiába a politikai fordulat és az egyetemi autonómia helyreállításának ígérete, a Közép-európai Egyetem (CEU) nem tervezi campusának visszaköltöztetését Budapestre.
Az egyetem közlése szerint szabályzatsértő módon került ki egy hallgatói gyűlést hirdető plakát április 22-én, ezért azt eltávolították. Az intézmény visszautasítja a retorziókra vonatkozó állításokat, és hangsúlyozza: a hallgatók véleménynyilvánítási szabadsága biztosított.
Elfogadta Magyar Péter felkérését Vitézy Dávid, ő lesz a Tisza-kormány közlekedési és beruházási minisztere. A válságban lévő vasút rendbetételét és egy új KRESZ bevezetését is kilátásba helyezte.
@eduline.hu Érdekel, hogyan szerezhetsz egyszerűen két pontot a matekérettségin? A@studium_generale matekosai elárulják neked! #érettségi #érettségi2026 #fyp #szponzorálttartalom #raiffeisenbank ♬ eredeti hang - eduline.hu
A Magyar Tudományos Akadémia kész visszafogadni a korábban leválasztott kutatóhálózatot, és ezt a szándékot a kutatóintézetek vezetőinek elsöprő többsége támogatja – egyetlen kivétellel. Az MTA megbeszéléseket kezdeményezett a Tisza Párttal is.
A leendő Miniszterelnökséget vezető miniszterről beszél mindenki, sokan nagy reményeket fűznek hozzá – többek között azért, mert rendszeresen az elszámoltatás és a jogi következmények érvényesítésének fontosságáról beszélt. Ruff Bálintot már a Pázmány Péter Katolikus Egyetem jogi karán is a lopás megítélésének kérdése foglalkoztatta.