Könnyebb lesz bekerülni több szakra, csökkentették az előzetes ponthatárokat

Több szakon csökkentek az előzetes ponthatárok - itt nézhetitek meg, a ti képzéseteket is érinti-e a változás.

  • Eduline
Sutterstock

Gazdálkodási és menedzsment, nemzetközi tanulmányok, kommunikáció és médiatudomány, általános orvosi - többek között ezeken a szakokon is megállapítottak 2018-ra előzetes ponthatárokat.

Azonban nyolc szakon jóval alacsonyabbak a ponthatárok, mint tavaly. Változott például az alkalmazott közgazdaságtan ponthatára, oda 30 ponttal kevesebb kell, mint tavaly, 458 helyett 428-nál húzták meg az előzetes ponthatárokat. Ugyanennyi a limit az emberi erőforrások, a gazdálkodási és menedzsment, a kereskedelem és marketing szakon.

A turizmus-vendéglátás alapképzésen például 420 helyett 400 ponttal is lehet állami ösztöndíjas helyet szerezni, a nemzetközi gazdálkodás szakon 460 helyett 440, a pénzügy és számvitelt célzók 450 helyett 425-ös előzetes ponthatárral számolhatnak.

A ponthatárok teljes listáját itt találjátok:

null

null

Itt a lista: ezekre a szakokra lesz a legnehezebb bejutni 2018-ban

Negyvenegy szakon a 2018-as felvételin is előzetes ponthatárokat húztak, több szakra jeles érettségi, nyelvvizsga vagy emelt szintű érettségi nélkül esély sincs bekerülni. A legtöbb népszerű képzésen az idén is előzetes ponthatárokat húznak. Gazdálkodási és menedzsment, nemzetközi tanulmányok, kommunikáció és médiatudomány, általános orvosi - többek között ilyen szakokon állapítottak meg 2018-ra előzetes ponthatárokat.

Felvételi jelentkezés lépésről lépésre - 2018

Online képzés célja: Az Eduline online videós felvételi tájékoztatója végigvezet a 2018-as felsőoktatási felvételi minden fontosabb lépésén a szakválasztástól a ponthatárhúzásig. Segítünk, hogy ne vessz el a jogszabályok útvesztőjében és ne veszíts értékes pluszpontokat a felvételi során. | | Kiemelt képzések , Tanulástámogatás

Hozzászólások

Úgy tűnt, 229 kérdéses kérdőívet kell kitölteniük az óvodapedagógusoknak minden gyerekről – most kiderült, hogy mégsem

Felháborodást váltott ki az óvodapedagógusok körében, hogy az OviKRÉTA felületén megjelent egy gyerekenként 229 kérdésből álló fejlődési kérdőív. Egy 22 fős óvodai csoport esetében ez több mint ötezer kérdés megválaszolását jelentette volna. A Magyar Óvodapedagógiai Egyesület azonban lapunk megkeresésére közölte: egy nem végleges munkaanyag vált láthatóvá a rendszerben, amelyet azóta inaktiváltak.

Itt az új törvénytervezet: így kerülne ki az Oktatási Hivatal az iskolaérettségi döntésekből

Hat év után ismét az óvodákhoz kerülhet az iskolaérettségi döntés, az Oktatási Hivatal pedig kikerülhet az eljárásból. A 2020 óta sokat kritizált rendszer átalakításáról most elkészült a törvénytervezet, amely már a konkrét szabályokat is tartalmazza: kiderült, kik dönthetnének az iskolakezdés halasztásáról, milyen határidőket kellene betartani, és mi történne, ha a szülő és az óvodapedagógus nem értene egyet.