Bruttó 300 ezer forint alatt is lehet az átlagjövedelem: ezekkel az alapszakos diplomákkal keresnek a legkevesebbet
A tízes rangsorban több hasonló területhez tartozó alapképzés is szerepel, de akad köztük olyan szak is, amely elsőre meglepő lehet.
Augusztus 10-ig lehet jelentkezni az idei pótfelvételire, egy-egy apró hiba miatt azonban az egész jelentkezési lapot érvényteleníthetik. Mire kell odafigyelni?

Hiba marad a jelentkezési lapban
Elírtátok a szak vagy az intézmény nevét, rosszul adtátok meg a középiskolai eredményeket, vagy egész egyszerűen elfelejtettétek kitölteni az egyik rubrikát – a normál felvételin mindez nem okoz különösebb problémát, utólag ugyanis lehet javítani az adatokon, sőt érvényteleníteni is lehet a jelentkezést.
A pótfelvételin viszont nincs lehetőség a javításra, a jelentkezéseket ugyanis pár nap alatt összesítik, augusztus 29-én már nyilvánosságra is hozzák a ponthatárokat. A biztonság kedvéért használjátok az e-felvételit: az elektronikus rendszer addig nem engedi lezárni a jelentkezést, amíg minden részt ki nem töltöttetek. Az e-felvételi használatáról itt olvashattok.
Nem csatoltatok minden dokumentumot
A jelentkezési laphoz – akár elektronikusan, akár postán adjátok le – már most csatolni kell a bizonyítványok másolatát, a pótfelvételin ugyanis nincs lehetőség hiánypótlásra, amit augusztus 10-ig nem küldtök el, azt a pontszámításkor nem veszik majd figyelembe.
A bizonyítványok másolatát akkor is el kell küldeni/fel kell tölteni, ha a normál felvételire is jelentkeztetek.
Elfelejtitek a hitelesítést
A jelentkezési határidő után három napotok van a hitelesítésre – ezt az Ügyfélkapun keresztül, vagy a hitelesítő lap kinyomtatásával, aláírásával és elküldésével tehetitek meg augusztus 13-ig (az Oktatási Hivatal címe: 1443 Budapest, Pf. 220).
A normál eljárás jelentkezési lapját használjátok
A pótfelvételire külön jelentkezési lap készült, úgyhogy a 2012-es jelentkezési lapot nem használhatjátok – a pótfelvételi lapját beszerezhetitek a felsőoktatási intézményekben, az Educatio ügyfélszolgálatán (Budapest, XII. Maros utca 19-21.) és az Oktatási Hivatal ügyfélszolgálatán (Budapest, V. Szalay utca 10-14.).
Nem fizetitek be időben az eljárási díjat
Az 5000 forintos díjat augusztus 10-ig kell befizetni.
Lemaradtok az alkalmassági vizsgáról
Több szakon – elsősorban mesterképzéseken - idén is kötelező az alkalmassági vagy a gyakorlati vizsga. Ezekről nem kaptok külön levelet, itt azonban megtaláljátok a vizsgák időpontját.
A tízes rangsorban több hasonló területhez tartozó alapképzés is szerepel, de akad köztük olyan szak is, amely elsőre meglepő lehet.
A Szegedi Törvényszék megsemmisítette a kormányhivatal elutasító határozatát, amely megakadályozta, hogy alapítványi fenntartásban induljon újra a 2024-ben bezárt intézmény. Az iskola a tervek szerint a 2027/2028-as tanévben nyithatja meg ismét a kapuit.
Akár 30 év tapasztalattal is csak bruttó 460 ezer forintot keresnek a kulturális dolgozók a szakszervezet szerint. A Közgyűjteményi és Közművelődési Dolgozók Szakszervezete (KKDSZ) a pedagógusbérekhez igazodó bérrendezést követel, ezért a Tisza-frakció valamennyi országgyűlési képviselőjének levelet küldött. A szervezet október 19-én demonstrációt is tart Budapesten.
A szervezet szerint a döntés a polgári engedetlenség miatt kirúgott tanárok folyamatban lévő pereiben is fontos szerepet játszhat.
„Nem egy nulladik évfolyamra van szükség, hanem az első osztályt kellene módszertanilag és szemléletében máshogy elkezdeni” – reagált a Magyar Óvodapedagógiai Egyesület (MOE) a Nemzeti Pedagógus Kar legújabb javaslatára. A szervezet szerint a nulladik osztály bevezetése gyakorlatilag irreális elképzelés, amely ahelyett, hogy megoldaná a problémát, csupán elfedné az iskolarendszer merevségéből fakadó hiányosságokat.
Ne kisiskolásokat várjanak a tanítók az első osztályba, hanem az iskola alkalmazkodjon jobban a hat-hét éves gyerekek életkori sajátosságaihoz – többek között ezt javasolja a Nemzeti Pedagógus Kar óvodai szakmai munkacsoportja. Szerintük az általános iskola első két évének, de legalább az első osztálynak a játékos átmenetről kellene szólnia.
Átfogó, életkornak megfelelő szexuális nevelést javasol az Európa Tanács mind a 46 tagállamában. A szervezet szerint a gyerekeknek nemcsak biológiai ismeretekre van szükségük, hanem arra is, hogy felismerjék a bántalmazást, tisztában legyenek a saját határaikkal, és tudják, mikor és hogyan kérhetnek segítséget.
Az elkövető egy 17 éves fiú, aki tettét azzal indokolta, hogy az iskolába járó fiatalok korábban gúnyolták őt, ezért haragudott rájuk.
Fendler Judit több olyan esetet is felidézett, amikor állítása szerint kormányközeli vállalkozók és fideszes politikusok próbálták befolyásolni az egyetem beszerzéseit.
Nem mindegy, mikor fejeztétek be a tanulmányaitokat, és az sem, hogy utána továbbtanultok vagy munkába álltok.
A korai szelekció megszüntetését, a tankötelezettség 18 évre történő visszaemelését és 10-12 évfolyamos egységes iskolák létrehozását javasolja a Civil Közoktatási Platform (CKP).