Így számítják a pontokat az érettségin: minden infó egy helyen

Elindult az őszi érettségi, holnaptól jönnek a legfontosabb vizsgák. Megmutatjuk, mire kell figyelni, ha a felvételi esélyeidet latolgatod.

  • Eduline

Középszint

A felvételin összesen elérhető 500 pontból 200-at a tanulmányi eredményekre, 100-at a többletpontokra, további 200-at pedig az érettségi eredményekre lehet kapni.

A tanulmányi pontok esetében a négy kötelező (magyar nyelv és irodalom, történelem, matematika, idegen nyelv) és egy szabadon választott érettségi vizsgatárgy százalékos eredményeinek átlagát kerekítik, az érettségi pontoknál a képzési területen kötelező vagy kötelezően választható két érettségi tárgy százalékos eredményeit adják össze.

Magyarból az írásbelire 100 pont jár, a szóbelire pedig legfeljebb 50. Matekból az írásbeli első, 45 perces részén 30 pont szerezhető, a második, 135 perces etapnál pedig további 70. Töri esetében a 180 perces, egyben megtartott írásbelin 90 pont szerezhető, a szóbelin pedig 60. A pontok eloszlása emelt szint esetén azonos, csak a feladatokra jutó idő lehet eltérő.

Emelt szint

Az emelt szintű érettségiért már többletpont kapható, összesen 100, tárgyanként pedig legfeljebb 50. Többletpontot csak akkor kaptok, ha az eredmény legalább 45 százalékos.

Az emelt szintű nyelvi érettségin, ha eléritek a 60 szézalékos eredményt, B2 középfokú nyelvvizsgát kaptok, 40-59 százalék között pedig B1 alapfokút.

Az őszi érettségivel kapcsolatban minden friss hírt nálunk keressetek!

 

Hozzászólások

Pilz Olivér is tankerületi vezető lett

Alig két hónappal azután, hogy három év kihagyás után visszatért a tanításhoz, már tankerületi igazgatóként folytatja munkáját Pilz Olivér. A Tanítanék Mozgalom egyik alapítója november 5-től a Miskolci Tankerületi Központ élére kerül.

„Abszurd hungarikum, hogy egy diáknak ma sokszor nehezebb bekerülnie egy úgynevezett elitgimnáziumba, mint néhány évvel később egy színvonalas egyetemre”

A hatosztályos gimnázium rengeteg lehetőséget ad a tehetséges gyerekeknek, a felvételik körül kialakult harc és az igazságtalan rendszer viszont komoly gond – véli Molnár Péter, a budapesti Toldy Ferenc Gimnázium igazgatója. Szerinte az iskolája ugyan a jelenlegi helyzet egyik nyertese, de a rendszer így is sok tehetséges gyereket hagy cserben.