Bruttó 300 ezer forint alatt is lehet az átlagjövedelem: ezekkel az alapszakos diplomákkal keresnek a legkevesebbet
A tízes rangsorban több hasonló területhez tartozó alapképzés is szerepel, de akad köztük olyan szak is, amely elsőre meglepő lehet.
Puskázni az írásbeli vizsgán? Hamarabb beadni a kitöltött feladatsorokat? Túl későn indulni az írásbeli vizsgára?

1. Puskázni
Egyszerűen nem éri meg puskázni. Amíg elkészítitek, meg is tudjátok tanulni az anyagot, a lebukásnak pedig nagyon komoly következményei vannak. A legenyhébb szankció, hogy érvénytelenítik az adott feladat megoldását, súlyosabb esetben javítóvizsgára is küldhetnek, akár az összes tárgyból. Inkább használjátok a legális segédeszközöket. Ezekről bővebben itt olvashattok.
2. Hamarabb beadni a feladatsort
Lehet, hogy rövid időre kivívjátok a többiek elismerését, ha fél órával hamarabb felálltok, végül mégis azok járnak jól, akik kihasználják az időt. Olvassátok át még egyszer a feladatokat, előfordulhat ugyanis, hogy a nagy izgalomban félreértettétek az egyik utasítást, emiatt értékes pontokat veszíthettek.
A magyarérettségin érdemes többször is átolvasni az esszét, és - ha szükséges - felütni a helyesírási szótárt, a helyesírási hibák miatt ugyanis tizenöt pontot is levonhatnak. Arra is figyeljetek, hogy az írásotok olvasható legyen, a csúnya íráskép miatt három pontot veszíthettek.
3. Lekésni a vizsgakezdést
Ellenőrizzétek, hogy beállítottátok-e az ébresztőt, készítsétek elő a másnapi ruhát, stoppoljátok le a fürdőszobát, tehát tényleg figyeljetek oda, nehogy elkéssetek, ugyanis a későket nem lehet beengedni a vizsgára.
A legjobb, ha a bérletvásárlást sem hagyjátok hétfőre - erre még a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) is felhívta a figyelmet. A hosszú hétvége miatt aznap sokkal többen lesznek a bérletpénztáraknál, mint máskor. Ha mégis késnétek, csak abban az esetben tehettek pótló vizsgát, ha önhibátokon kívül maradtatok le az írásbeliről.
4. Csak átfutni a feladatokat
Elolvastátok a feladatot, neki is láttatok a megoldásnak, de a végén kiderült, hogy teljesen más szempontok szerint kellett volna feldolgoznotok a forrást? Gyakrabban előfordul, mint gondolnátok.
| Feladatsorok és megoldások az eduline-on |
Május 4-én a közép- és emelt szintű magyarvizsgával kezdődik a 2015-ös tavaszi érettségi: az első héten az irodalom mellett a matek, a történelem, az angol és a német kerül sorra. Az eduline-on az idén is megtaláljátok a legfrissebb infókat az érettségiről: a vizsgák napján reggeltől estig beszámolunk a legfontosabb hírekről, megtudhatjátok, milyen feladatokat kell megoldaniuk a középszinten vizsgázóknak, de az emelt szintű írásbelikről is nálunk találjátok meg a tudnivalókat. És ami a legfontosabb: az írásbeli után nálunk nézhetitek át először a szaktanárok által kidolgozott, nem hivatalos megoldásokat. Délutánonként arról olvashattok, hogy mit gondolnak a tanárok és a vizsgázók a feladatsorokról, és persze ti is leírhatjátok véleményeteket kommentben, sőt a szaktanároktól is kérdezhettek. Ha elsőként szeretnétek megkapni a megoldásokat, iratkozzatok fel hírlevelünkre, vagy lájkoljátok Facebook-oldalunkat. Az érettségiről itt találjátok legfrissebb cikkeinket. |
A feladat kiválasztását sem szabad elrontani. A középszintű töriérettségin a feladatsor második felében szereplő nyolc esszéfeladat közül például hármat kell kiválasztani. Egyet az egyetemes történelemre vonatkozó két problémamegoldó feladat közül, egyet a magyar történelemre vonatkozó rövid feladatok közül, és egyet a magyar történelemre vonatkozó hosszú feladatok közül, a két magyar történelmi feladat azonban nem vonatkozhat ugyanarra a történelmi korszakra. Nagy baj, ha nem ezeknek a szabályoknak megfelelően választjátok ki a témákat.
5. Éjszakázni
Az éjszakába nyúló magolás nem jó ötlet - kialvatlanul indultok majd másnap a vizsgára, és a már megtanult tananyagot sem fogjátok tudni felidézni.
Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről! |
A tízes rangsorban több hasonló területhez tartozó alapképzés is szerepel, de akad köztük olyan szak is, amely elsőre meglepő lehet.
A Szegedi Törvényszék megsemmisítette a kormányhivatal elutasító határozatát, amely megakadályozta, hogy alapítványi fenntartásban induljon újra a 2024-ben bezárt intézmény. Az iskola a tervek szerint a 2027/2028-as tanévben nyithatja meg ismét a kapuit.
Akár 30 év tapasztalattal is csak bruttó 460 ezer forintot keresnek a kulturális dolgozók a szakszervezet szerint. A Közgyűjteményi és Közművelődési Dolgozók Szakszervezete (KKDSZ) a pedagógusbérekhez igazodó bérrendezést követel, ezért a Tisza-frakció valamennyi országgyűlési képviselőjének levelet küldött. A szervezet október 19-én demonstrációt is tart Budapesten.
A szervezet szerint a döntés a polgári engedetlenség miatt kirúgott tanárok folyamatban lévő pereiben is fontos szerepet játszhat.
„Nem egy nulladik évfolyamra van szükség, hanem az első osztályt kellene módszertanilag és szemléletében máshogy elkezdeni” – reagált a Magyar Óvodapedagógiai Egyesület (MOE) a Nemzeti Pedagógus Kar legújabb javaslatára. A szervezet szerint a nulladik osztály bevezetése gyakorlatilag irreális elképzelés, amely ahelyett, hogy megoldaná a problémát, csupán elfedné az iskolarendszer merevségéből fakadó hiányosságokat.
Ne kisiskolásokat várjanak a tanítók az első osztályba, hanem az iskola alkalmazkodjon jobban a hat-hét éves gyerekek életkori sajátosságaihoz – többek között ezt javasolja a Nemzeti Pedagógus Kar óvodai szakmai munkacsoportja. Szerintük az általános iskola első két évének, de legalább az első osztálynak a játékos átmenetről kellene szólnia.
Átfogó, életkornak megfelelő szexuális nevelést javasol az Európa Tanács mind a 46 tagállamában. A szervezet szerint a gyerekeknek nemcsak biológiai ismeretekre van szükségük, hanem arra is, hogy felismerjék a bántalmazást, tisztában legyenek a saját határaikkal, és tudják, mikor és hogyan kérhetnek segítséget.
Az elkövető egy 17 éves fiú, aki tettét azzal indokolta, hogy az iskolába járó fiatalok korábban gúnyolták őt, ezért haragudott rájuk.
Fendler Judit több olyan esetet is felidézett, amikor állítása szerint kormányközeli vállalkozók és fideszes politikusok próbálták befolyásolni az egyetem beszerzéseit.
Nem mindegy, mikor fejeztétek be a tanulmányaitokat, és az sem, hogy utána továbbtanultok vagy munkába álltok.
A korai szelekció megszüntetését, a tankötelezettség 18 évre történő visszaemelését és 10-12 évfolyamos egységes iskolák létrehozását javasolja a Civil Közoktatási Platform (CKP).