Őszi érettségi: több mint 16 ezren írásbeliztek három hét alatt

Befejeződtek az őszi írásbeli érettségik, hamarosan megkezdődnek az emelt szintű szóbeli vizsgák - közölte az Emberi...

  • eduline/mti
Stiller Ákos

Befejeződtek az őszi írásbeli érettségik, hamarosan megkezdődnek az emelt szintű szóbeli vizsgák - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) pénteken. A mostani vizsgákon változás, hogy közép- és emelt szinten is 20 helyett 25 százalékos eredményt kell elérni az elégséges osztályzathoz.

A feladatlapokat és a hivatalos megoldásokat - a főbb tárgyakból - itt találjátok.

A minisztérium közleménye szerint a tanév rendjében meghatározott 10 nap alatt 161 vizsgahelyszínen mintegy 16 400-an tettek írásbeli vizsgát.

A jelentkezők ebben a vizsgaidőszakban is élhetnek a hét vizsgafajta mindegyikével, azaz a rendes, az előrehozott, a szintemelő, a kiegészítő, az ismétlő, a pótló és a javító érettségi letételével. Az őszi vizsgaidőszakban hagyományosan előrehozott érettségi vizsgára jelentkeznek a legtöbben.

A középiskolák alacsonyabb évfolyamaira járó diákok több mint 9700 ilyen vizsgát tesznek le idén ősszel, ez az összes vizsga 51 százaléka. Jelentős még az úgynevezett rendes érettségi vizsgák száma, több mint 3300 (18 százalék). A letenni kívánt javító vizsgák aránya 13 százalék, míg a szintemelő vizsgáké 10 százalék.

Hozzászólások

Úgy tűnt, 229 kérdéses kérdőívet kell kitölteniük az óvodapedagógusoknak minden gyerekről – most kiderült, hogy mégsem

Felháborodást váltott ki az óvodapedagógusok körében, hogy az OviKRÉTA felületén megjelent egy gyerekenként 229 kérdésből álló fejlődési kérdőív. Egy 22 fős óvodai csoport esetében ez több mint ötezer kérdés megválaszolását jelentette volna. A Magyar Óvodapedagógiai Egyesület azonban lapunk megkeresésére közölte: egy nem végleges munkaanyag vált láthatóvá a rendszerben, amelyet azóta inaktiváltak.

Itt az új törvénytervezet: így kerülne ki az Oktatási Hivatal az iskolaérettségi döntésekből

Hat év után ismét az óvodákhoz kerülhet az iskolaérettségi döntés, az Oktatási Hivatal pedig kikerülhet az eljárásból. A 2020 óta sokat kritizált rendszer átalakításáról most elkészült a törvénytervezet, amely már a konkrét szabályokat is tartalmazza: kiderült, kik dönthetnének az iskolakezdés halasztásáról, milyen határidőket kellene betartani, és mi történne, ha a szülő és az óvodapedagógus nem értene egyet.