Őszi érettségi: jönnek a középszintű szóbeli vizsgák

November 21-én kezdődnek, és november 29-ig tartanak az idei őszi érettségi középszintű szóbeli vizsgái.

  • Eduline
Fülöp Máté

November 21-én kezdődnek, és november 29-ig tartanak az idei őszi érettségi középszintű szóbeli vizsgái. Az őszi érettségiről itt találjátok a legfontosabb tudnivalókat.

Az őszi vizsgaidőszakban az előrehozott érettségi vizsgára jelentkeztek a legtöbben. A középiskolák alacsonyabb évfolyamaira járó diákok több mint 11 300 ilyen vizsgát tesznek le idén ősszel, ez az összes vizsga 49 százaléka. Jelentős még a "rendes" érettségi vizsgák száma, több mint 3 ezer (13 százalék). A javító vizsgák aránya 22 százalék, míg a szintemelő vizsgáké több mint 8 százalék.

Hozzászólások

Úgy tűnt, 229 kérdéses kérdőívet kell kitölteniük az óvodapedagógusoknak minden gyerekről – most kiderült, hogy mégsem

Felháborodást váltott ki az óvodapedagógusok körében, hogy az OviKRÉTA felületén megjelent egy gyerekenként 229 kérdésből álló fejlődési kérdőív. Egy 22 fős óvodai csoport esetében ez több mint ötezer kérdés megválaszolását jelentette volna. A Magyar Óvodapedagógiai Egyesület azonban lapunk megkeresésére közölte: egy nem végleges munkaanyag vált láthatóvá a rendszerben, amelyet azóta inaktiváltak.

Itt az új törvénytervezet: így kerülne ki az Oktatási Hivatal az iskolaérettségi döntésekből

Hat év után ismét az óvodákhoz kerülhet az iskolaérettségi döntés, az Oktatási Hivatal pedig kikerülhet az eljárásból. A 2020 óta sokat kritizált rendszer átalakításáról most elkészült a törvénytervezet, amely már a konkrét szabályokat is tartalmazza: kiderült, kik dönthetnének az iskolakezdés halasztásáról, milyen határidőket kellene betartani, és mi történne, ha a szülő és az óvodapedagógus nem értene egyet.