Mutatjuk, mikor tartanak nyílt napokat a TOP 20-as gimnáziumok
Egyre több gimnázium teszi közzé a nyílt napjai időpontját, egyes intézmények pedig több napon át is várják az érdeklődő diákokat.
Július végén, a felsőoktatási felvételi ponthatárok közzététele után indulhat a szokásos roham az albérletekért, a tapasztalatok szerint az egyetemek környékén hamar elkelnek a kedvező áron kínált ingatlanok, ráadásul a belső városrészekben az egyetemisták versenyben találják magukat a pályakezdőkkel és a turistákkal is - hívta fel a figyelmet az Otthon Centrum (OC) ingatlan franchise hálózat hétfőn.

Az OC első fél évi adatai szerint országosan 5-20 százalékkal emelkedtek a bérleti díjak a tavalyi év átlagához képest. Ennél nagyobb mértékű, akár 30-40 százalékos növekedés Budapest külső és olcsóbb pesti kerületeiben volt jellemző.
A vidéki városok közül Miskolcon és Sopronban regisztrált az Otthon Centrum jelentősebb bérletidíj-emelkedést.
Nem volt növekedés Budapest V. és VI. kerületében, ahol eleve az átlagnál magasabb árak jellemzőek, továbbá néhány egyetemi városban, így Győrben, Szegeden és Pécsett. A legtöbb bérbevett lakás 60-70 négyzetméteres, vagy ennél kisebb volt az idén. Budapesten az átlagos méretű lakásokért 140 ezer forintot fizetnek havonta. A legkedvezőbb bérleti díjak az átlagos lakásméret alapján Pécsett, Nyíregyházán és Miskolcon voltak az elmúlt fél évben, ahol 60-70 ezer forintért lehetett albérletet találni, míg Debrecenben például a bérbe adott 60 négyzetméteres lakások átlagosan 91 ezer forintba kerülnek havonta.
A szakértők szerint Budapesten a belvárosi kislakások gyorsan elkelnek, és a piacon egyre inkább a 80-100 négyzetméteres kiadó lakások fognak dominálni, tehát több diák összefogva jobban járhat a bérleti piacon. A vidéki városokban a piac szűkösebb, mint a fővárosi, és az egyetemi központokra korlátozódik. Itt a fajlagos árak a fővárosi értéknél jóval olcsóbbak, de a kiadó lakások jellemzően nagyobb alapterületűek, ami mérsékli a bérleti díj különbségeit a főváros és vidéki nagyvárosok között.
Lakásbérlés helyett Budapesten és vidéken is jellemző a befektetési célú vásárlás, az elmúlt két év lakáspiaci élénkülésének meghatározó szereplői voltak a kisbefektetők, akik megtakarításaikat lakásba fektették - közölte az Otthon Centrum.
Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről! |
Egyre több gimnázium teszi közzé a nyílt napjai időpontját, egyes intézmények pedig több napon át is várják az érdeklődő diákokat.
Több mint három évtizeden át tanított matematikát és kémiát, ma országgyűlési képviselőként és az Oktatási Bizottság alelnökeként foglalkozik azzal a rendszerrel, amelynek működését saját bőrén tapasztalta. Müller Anna szerint a pedagógusok teljesítményét igenis értékelni kell – de nem mereven és ellenőrzés alapon. Arról beszélgettünk vele, hogyan változott meg a tanári pálya a 90-es évek eleje óta, miért hagyta ott az osztálytermet a politikáért és mit nem lehet számszerűsíteni egy pedagógus munkájában.
Csehországban ez az arány közel kétszer ekkora.
Rendeződött annak a száz, mélyszegénységben élő, kiválóan tanuló diáknak a helyzete, akiknek az ösztöndíjtámogatását augusztusban mondta fel az MBH Bank. Több vállalat és magánszemély is beszállt a program finanszírozásába, így végül a korábbinál is több gyerek kaphat támogatást.
@eduline.hu Bemutatkozik Sutyi, az ELTE bölcsész macskája🐱 #cica #cutecat #magyar #magyartiktok #fy ♬ eredeti hang - eduline.hu
A benyújtott törvényjavaslat szerint szenteste napján az üzletek többsége is zárva tartana, hogy minél többen tölthessék pihenéssel és a családjukkal az ünnepet.
Habár hivatalosan még nem kezdődött el a felvételi időszak, már most érdemes nézegetni az intézmények honlapját, egyes iskolák ugyanis már közzétették, mikor várják a leendő tanulókat nyílt napjukra.
Már folyik a tanulói és pedagógus-laptopok igénylése a KRÉTA rendszerben. A regisztráció szeptember 17-én indult újra, az idei tanévben pedig elsősorban az 5. és 9. évfolyamos diákok kerülnek sorra. A tervek szerint az érintett tanulók már október elejéig megkaphatják az új eszközeiket. Mutatjuk, hol és hogyan lehet benyújtani az igénylést.
Különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés bűntette miatt kezdeményezte Hankó Balázs mentelmi jogának felfüggesztését a legfőbbügyész-helyettes.