Mutatjuk, mikor tartanak nyílt napokat a TOP 20-as gimnáziumok
Egyre több gimnázium teszi közzé a nyílt napjai időpontját, egyes intézmények pedig több napon át is várják az érdeklődő diákokat.
Meglepő módon nem nagyon hasonlított történelemérettségire az emelt szintű feladatsor, inkább az irodalom és a szövegértés kombinációjára - meséli nekünk Dénes Amanda Vanessza, aki idén emelt szinten érettségizett történelemből.
A középszintű történelemérettségi hivatalos megoldását itt találjátok meg, az emelt szintűét pedig itt.

Kérdeztek benne körülbelül két évszámot és három törvényt. A feladatok nagyrésze tényleg konkrétan szövegértésre volt kiélezve. Mondták is, hogy erre lesz, de arra nem számítottam, hogy ilyen mértékben.
A mai emelt szintű történelem érettségiben az Alaptörvényből és a globális világgazdasági problémákból is kérdeztek. Amanda szeirnt alig ha volt nyolc feladat, ami valós történelmi tudást kért volna számon.
Volt egy 48' előtti reformkori feladat, amiben fel kellett ismerni, hogy Eötvös József milyen eszméket vallott - de abban is volt szövegértési rész. Aztán volt egy szovjet propagandás... és abban is volt szövegértési rész! Igazából nem is jut eszembe olyan, ahol használnom kellett volna azt a tudást, amit megtanultam az érettségire.
Az idei emelt törétnelem érettségi sokkal könnyebb volt, mint az eddigiek, vagy amit a diákok vártak.
Az egyetlen furcsaság, hogy az Oktatási Hivatal honlapján a közzétett, elvárt tudást leíró dokumentum szerint csupán 2012-ig kérdezhetnek történelmet, azonban volt olyan feladat, ami ez utáni időszakra kérdezett rá, illetve az egyik hosszú esszé feladat is ami a mai magyar demokrácia működésére kérdezett rá, ami már jóval továbbmegy a megadott évszámon.
Nem feltétlenül könnyű vagy nehéz volt az idei érettségi, csupán más, mint amit a gyakorlás alatt megszoktunk.
Itt találjátok folyamatosan frissülő tudósításunkat a töriérettségiről.
Megvannak a középszintű töriérettségi első részének témái.
Itt pedig az esszéfeladatok témáit találjátok.
Emelt szintű történelem érettségi felkészítő
Online képzés célja: Az előkészítő a 2018 májusi emelt szintű történelem érettségi írásbeli és szóbeli vizsgájára készít fel. | | Tudomány, szociológia, oktatás , Érettségi, nyelvvizsga , Érettségi felkészítők , Középiskola, érettségi felkészülés
Egyre több gimnázium teszi közzé a nyílt napjai időpontját, egyes intézmények pedig több napon át is várják az érdeklődő diákokat.
Távozik a Mathias Corvinus Collegium éléről Szalai Zoltán főigazgató. A HVG birtokába került búcsúlevél szerint nem saját elhatározásából hagyja el az intézményt, munkája az új vezetés döntése alapján szűnt meg.
Az egyeztetésen szóba került a pedagógusok értékelési rendszere, az SNI-s gyerekek ügye és az új NAT is. A Civil Közoktatási Platform szeptember 22-én első alkalommal egyeztetett Kókayné Lányi Marietta közoktatásért felelős államtitkárral, a találkozó részleteiről a szervezet a Facebookon számolt be.
A hallgatók stresszforrásaira, anyagi helyzetére, mentális jóllétére és munkavállalására is rákérdeznek abban a kérdőívben, amely az új felsőoktatási stratégia kialakítását szolgálja. Arra is kíváncsiak, mennyire készíti fel az egyetem a diákokat a munkaerőpiacra.
A Pedagógusok Szakszervezete alapvetően támogatja a továbbképzési rendszer átalakítását, de több ponton is változtatna a kormány társadalmi egyeztetésre bocsátott tervezetén. Többek között a belső képzésekért járó krediteket és a helyettesítések elszámolását is módosítanák.
@eduline.hu 🎓🧪 Novák Blanka biológus, aki fiatal kutatóként már 18 évesen a Nobel-díjátadón képviselte Magyarországot. A Brain Bar csütörtöki napján beszélgettünk vele. @Novák Blanka #eduline #stem #magyartiktok #fy #magyar ♬ eredeti hang - eduline.hu
Újabb mélypontra esett a születésszám Magyarországon, az aktuális termékenységi viszonyok fennmaradása mellett 1,29 gyerek jutna egy nőre. A KSH adataira Magyar Péter is reagált.
Bocsánatot kért Lannert Judit azoktól, akiket megbántott egy évekkel ezelőtti, még oktatáskutatóként tett megszólalásában használt focis hasonlatával. Lannert szerint a most terjedő, kiragadott részlet egyáltalán nem adja vissza eredeti mondandóját, ugyanakkor elismerte, hogy a hasonlat nem volt szerencsés.
Már folyik a tanulói és pedagógus-laptopok igénylése a KRÉTA rendszerben. A regisztráció szeptember 17-én indult újra, az idei tanévben pedig elsősorban az 5. és 9. évfolyamos diákok kerülnek sorra. A tervek szerint az érintett tanulók már október elejéig megkaphatják az új eszközeiket. Mutatjuk, hol és hogyan lehet benyújtani az igénylést.
Jelenleg 853 iskolaőr teljesít szolgálatot az oktatási intézményekben, és további 284 iskola szeretne csatlakozni a programhoz.