"A hallás utáni szövegértés egy vicc volt": diákok a mai érettségiről

A diákok többsége szerint a hallás utáni szövegértés nehéz volt.

  • Eduline

Henrik szerint szélsőséges feladatok jellemezték a középszintű németérettségit.

Voltak olyan feladatok, amelyeket nevetve megoldhatott bárki, de a hallás utáni szövegértés egy vicc volt. Elképesztően morgós hangon és számomra felfoghatatlan tempóban beszéltek.

- közölte az eduline-nal.

Bár Henriknek már van középfokú nyelvvizsgája is, és előzetesen 90 százalék fölötti eredményre számított, bevallása szerint a vizsga után már 80 százalék fölötti eredménynek is örülne.

Milyen volt a németérettségi? Szavazz!Ma is ítélnek az érettségizők.

Zoltánnak felsőfokú nyelvvizsgája van németből, így ő már magabiztosabban nyilatkozott a középszintűről. Szerinte izgalmas szövegeket kaptak, és az íráskészségnél is teljesne életszerű és mai feladatokkal szembesülhettek.

Fanni és Brigi is a hallott szövegértést kritizálta, szerintük főleg az utolsó hanganyagos feladat volt nehéz. Brigi szerint a túl gyors beszéd miatt lehetett nehezen érteni. A levélírás témáját mindketten jónak találták, azonban az időt - összhangban szaktanárunk véleményével - kevésnek.

Itt a németérettségi megoldása: olvasott szöveg értésePéntek délelőtt a németérettségivel zárult le a tavaszi érettségi szezon első hete. Itt találjátok a középszintű németérettségi első - az olvasott szöveg értését mérő - részének nem hivatalos, szaktanár által kidolgozott megoldását. A németérettségiről szóló, folyamatosan frissülő tudósításunkat itt találjátok. A nyelvhelyesség megoldásai. Az íráskészség feladatlap megoldásai.

Hozzászólások

Úgy tűnt, 229 kérdéses kérdőívet kell kitölteniük az óvodapedagógusoknak minden gyerekről – most kiderült, hogy mégsem

Felháborodást váltott ki az óvodapedagógusok körében, hogy az OviKRÉTA felületén megjelent egy gyerekenként 229 kérdésből álló fejlődési kérdőív. Egy 22 fős óvodai csoport esetében ez több mint ötezer kérdés megválaszolását jelentette volna. A Magyar Óvodapedagógiai Egyesület azonban lapunk megkeresésére közölte: egy nem végleges munkaanyag vált láthatóvá a rendszerben, amelyet azóta inaktiváltak.

Itt az új törvénytervezet: így kerülne ki az Oktatási Hivatal az iskolaérettségi döntésekből

Hat év után ismét az óvodákhoz kerülhet az iskolaérettségi döntés, az Oktatási Hivatal pedig kikerülhet az eljárásból. A 2020 óta sokat kritizált rendszer átalakításáról most elkészült a törvénytervezet, amely már a konkrét szabályokat is tartalmazza: kiderült, kik dönthetnének az iskolakezdés halasztásáról, milyen határidőket kellene betartani, és mi történne, ha a szülő és az óvodapedagógus nem értene egyet.