Nagy változás jön 2019-től: digitális érettségi lesz több tárgyból

Bizonyos tantárgyakból már digitálisan történhet 2019-ben az írásbeli érettségi vizsga, emellett a diákok a dolgozatokat is így írják majd az iskolákban - mondta a Magyar Időknek a Digitális jólét programért felelős miniszterelnöki biztos.

  • MTI
MTI Fotó: Czeglédi Zsolt

Deutsch Tamás a lap keddi számában kifejtette: a 2019 szeptemberében kezdődő tanévben pedagógusok, intézményvezetők, szülők és diákok egyaránt azt tapasztalhatják majd, hogy döntő részben megvalósult az oktatási rendszer digitális átalakítása.

Az átalakítást követően a megfelelő digitális írás- és olvasástudást a diákok és tanárok esetében egyaránt korszerű vizsgamódszerekkel mérik és ellenőrzik majd. Ennek részeként a pedagógus-életpályamodell részévé kell váljon, hogy a digitális pedagógiai szaktudás az előmenetel feltétele - hangsúlyozta a miniszterelnöki biztos.

Tájékoztatása szerint a digitális átállás megfelelő sebességű és fokozatos lesz, ennek jegyében már 2017 elején elkezdődnek a szükséges beruházások és fejlesztések.

Már a napokban megjelennek azok a pályázatok, amelyek első lépésben mintegy 40 ezer pedagógus számára biztosítják a digitális kompetenciáik jelentős gyarapításához szükséges továbbképzést. Emellett hamarosan elindul egy első lépésben több mint 30 milliárd forint keretösszegű eszközbeszerzési program, amely elsősorban azokat az intézményeket érinti, ahol a tanárok jelentős része már rendelkezik a szükséges digitális írástudással, illetve az iskola megfelelő hálózattal bír.Indulhat az iskolák digitális felszerelése, ingyenes képzést kapnak a tanárok

Hozzászólások

Pukli István: „A pedagógiai felelősség része annak felismerése is, ha valaki nem kérdez, mégis segítségre szorul”

Egy dániai SOSU-órán, egy prezentáció közben szembesültem azzal, hogy a kooperáció és a kollaboráció fogalmát mennyire eltérően értelmezhetjük. Pedagógusként régóta foglalkoztat ez a kérdés. Magyarországon tanítottam, tanulásszervezési módszereket alkalmaztam és pedagógusokat is képeztem. A kooperatív tanulás számomra nem egy divatos módszertani címke, amelyet utólag ragasztunk a csoportmunkára, hanem tudatosan felépített pedagógiai rendszer. Vélemény.

„Az adományozás könnyen függőségi viszonyt alakíthat ki” – így segít a szegregátumban élő családoknak az Edison-díjas Bagázs

A két roma szegregátumban jelen lévő Bagázs Közhasznú Egyesület közel 150 önkéntessel, évente négyezer foglalkozással segíti a hátrányos helyzetű családokat, miközben az iskolákban, fesztiválokon és vállalatoknál is igyekszik érzékenyíteni, és eljuttatni minél több helyre az üzenetet, hogy nem mindenki indul ugyanonnan az életben.