Már több mint háromezren a szakmai érettségi ellen

Egyre csak gyűlik az ötödik érettségi tárgy szabadon választhatósága miatti tiltakozók száma.

  • Eduline

Bár a kormány kizárta a változtatást, már több mint 3000 aláírás szerepel azon a petíción, amit a Tanítanék oldalán indítottak.

Az aláírók célja, hogy a szakgimnáziumi tanulók számára nem legyen kötelező szakmai érettségi tárgy, hanem az ötödik vizsgatárgyat szabadon választhassák.

A tiltakozók kifogásolják, hogy a szakmai vizsgák részletes leírását csak tavaly december végén ismerhették meg azok, akiknek májusban már érettségizniük kell.

Ráadásul azoknak a szakgimiseknek, akik középiskolai éveik alatt rájöttek, hogy más pályán szeretnének továbbtanulni, hat tárgyból kell vizsgázniuk.

 

Nagy baj lehet a 2017-es érettségin? Kiakadtak a diákok, aláírást gyűjtenek

Több száz diák, tanár és szülő tiltakozik a szakmai érettségi kötelezővé tétele ellen - a változás az eduline olvasóit is megmozgatta. Ahogy arról beszámoltunk, az idei az első végzős szakgimnáziumi évfolyam, amelynek kötelező szakmai tárgyból is érettségizni.

Hozzászólások

Pilz Olivér is tankerületi vezető lett

Alig két hónappal azután, hogy három év kihagyás után visszatért a tanításhoz, már tankerületi igazgatóként folytatja munkáját Pilz Olivér. A Tanítanék Mozgalom egyik alapítója november 5-től a Miskolci Tankerületi Központ élére kerül.

„Abszurd hungarikum, hogy egy diáknak ma sokszor nehezebb bekerülnie egy úgynevezett elitgimnáziumba, mint néhány évvel később egy színvonalas egyetemre”

A hatosztályos gimnázium rengeteg lehetőséget ad a tehetséges gyerekeknek, a felvételik körül kialakult harc és az igazságtalan rendszer viszont komoly gond – véli Molnár Péter, a budapesti Toldy Ferenc Gimnázium igazgatója. Szerinte az iskolája ugyan a jelenlegi helyzet egyik nyertese, de a rendszer így is sok tehetséges gyereket hagy cserben.