Kellemetlen meglepetés a magyarérettségin? Nem volt novella a feladatok között

A középszintű magyarérettségi hivatalos megoldását itt nézhetitek meg.

  • Eduline
Túry Gergely

A középszintű magyarérettségi hivatalos megoldását itt nézhetitek meg.

Az emelt szintű magyarérettségi javítókulcsát pedig innen tölthetitek le.

2009 óta minden évben volt novellaelemzés a középszintű magyarérettségin, idén azonban más műfajt választott a tételkészítő bizottság - ezzel rossz perceket okoztak azoknak a diákoknak, akik biztosra vették, hogy legalább egy novella lesz a szövegek között, ezért a novellaelemzés szempontjait ismételték át az utolsó napokban. 

A szövegértési feladatsor megoldását itt nézhetitek meg

A szövegalkotási feladatsor megoldási javaslatait itt nézhetitek meg.

Arany János Tetemre hívás című balladája, Karinthy Frigyes Tanár úr kérem című karcolatfüzére és a heroikus életérzésről szóló érvelés közül választhattak a középszinten vizsgázók. Az eduline-nak nyilatkozó szaktanárok szerint mindegyik téma korrekt: Karinthy népszerű a diákok körében, a heroikus életfelfogásról legalább Petőfi Sándor életműve beugrik az érettségizőknek, Arany János életműve pedig mindig is nagy teret kapott a középiskolai tantervben.

Az 1988-as Nemzeti olvasókönyv ismertetőjének részletét kell értelmezni a középszintű magyarérettségin - bővebb infót itt találtok.

A magyarérettségiről szóló percről percre tudósításunkat a legfirssebb infókkal itt találjátok.

Karinthy, Arany János és Camus az esszéfeladatok között - a részleteket itt találjátok.

"Ha a Tetemre hívást nem is vették órán, az Ágnes asszonyt biztosan olvasták. A két Arany-mű ugyanarról a témáról, a bűnről és a bűnhődésről szól, erről bőséges tudásuk van" - mondta az egyik budapetsi gimnázium magyartanára az eduline-nak.

Érdemes volt átnézni az évfordulókat

Bár az irodalmi évfordulók már nem jelentenek biztos pontot a magyarérettségin, idén mégis érdemes volt számolni az évfordulós írókkal és költőkkel. Bár sokan Örkényre és Ottlikra számítottak (mindkét szerző 100 éve született), végül Karinthy Frigyes lett tétel az évfordulósok közül - ő 125 éve született. Korábbi esélylatolgatásunkat itt olvashatjátok.

Facebookos vélemények az érettségiről:

Arany még nekem is menne - így több mint 20 év távlatából. Igaz, szóbelin azt húztam

Fogalmam sincs, a lányom melyiket választotta, nagyon a novellaelemzésre koncentráltak a tanárnővel is...

Ó, SZEGÉNYEK! Sokan novellaelemzésre számítottak! Na ez most nem jött be

Az összehasonlító elemzésen nagyon el lehet csúszni!

Elég sokat lehet irni Aranyról és a bűn és bűnhődés témájáról

Hozzászólások

Úgy tűnt, 229 kérdéses kérdőívet kell kitölteniük az óvodapedagógusoknak minden gyerekről – most kiderült, hogy mégsem

Felháborodást váltott ki az óvodapedagógusok körében, hogy az OviKRÉTA felületén megjelent egy gyerekenként 229 kérdésből álló fejlődési kérdőív. Egy 22 fős óvodai csoport esetében ez több mint ötezer kérdés megválaszolását jelentette volna. A Magyar Óvodapedagógiai Egyesület azonban lapunk megkeresésére közölte: egy nem végleges munkaanyag vált láthatóvá a rendszerben, amelyet azóta inaktiváltak.

Itt az új törvénytervezet: így kerülne ki az Oktatási Hivatal az iskolaérettségi döntésekből

Hat év után ismét az óvodákhoz kerülhet az iskolaérettségi döntés, az Oktatási Hivatal pedig kikerülhet az eljárásból. A 2020 óta sokat kritizált rendszer átalakításáról most elkészült a törvénytervezet, amely már a konkrét szabályokat is tartalmazza: kiderült, kik dönthetnének az iskolakezdés halasztásáról, milyen határidőket kellene betartani, és mi történne, ha a szülő és az óvodapedagógus nem értene egyet.