Ennyit kell fizetni a legnépszerűbb mesterképzésekért

Augusztus 12-ig még jelentkezhettek a pótfelvételire: utánajártunk, mennyit kell fizetni az öt legnépszerűbb mesterszakért, ha önköltséges hallgatóként kezditek meg a tanulmányaitokat. Íme, az árlista.

  • Eduline
MTI - Beliczay László

Vezetés és szervezés

Ezért a szakért a legtöbbet a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemen kell fizetni, 400 ezer forintot félévenként. A Miskolci Egyetemen már jóval kevesebb, 270 ezer forint egy félév, míg a Debreceni és a Nyugat-magyarországi Egyetemen, illetve a Szent István Egyetemen 250 ezer forint. Az idei felvételin tíz legnépszerűbb mesterképzését itt nézhetitek meg, a ponthatárokat pedig itt találjátok.

Pénzügy

Pénzügy szakon is a BME képzése a legdrágább, szintén 400 ezer forint egy félévre. A Budapesti Gazdasági Főiskolán 315 ezer forintot kell majd fizetnetek, a Szegedi Tudományegyetemen pedig 250 ezer forintba kerül egy félév.

Nemzetközi tanulmányok

Ezért a szakért a legtöbbet a Budapesti Gazdasági Főiskolán kell fizetnetek: szemeszterenként 315 ezer forintot. Az Eszterházy Károly Főiskolán 250 ezer, a Pannon Egyetemen és a Pécsi Tudományegyetemen 225 ezer forint a féléves tandíj.

Marketing

A Budapesti Corvinus Egyetem angol nyelvű képzésén 400 ezer forintba kerül egy félév. A pótfelvételin magyar nyelven még négy helyre jelentkezhettek: a BGF-en 296 ezer forint egy félév, a Miskolci Egyetemen 270 ezer forintot, a Szent István Egyetemen és a Szegedi Tudományegyetemen pedig 250 ezer forintot kell fizetnetek.

Vállalkozásfejlesztés

A legnépszerűbb szakok közül átlagosan ez a legolcsóbb. A Miskolci Egyetemen 270, az Általános Vállalkozási Főiskolán pedig 260 ezer forint egy félév. 250 ezer forintot kell fizetnetek egy szemeszterért a Debreceni Egyetemen, a Nyugat-magyarországi Egyetemen, a Szegedi Tudományegyetemen és az Óbudai Egyetemen is. Ennyit kell fizetni szeptembertől a legnépszerűbb alapszakokért.

A 2014-es felvételi összes ponthatárát itt nézhetitek meg.

Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről!

Hozzászólások

Úgy tűnt, 229 kérdéses kérdőívet kell kitölteniük az óvodapedagógusoknak minden gyerekről – most kiderült, hogy mégsem

Felháborodást váltott ki az óvodapedagógusok körében, hogy az OviKRÉTA felületén megjelent egy gyerekenként 229 kérdésből álló fejlődési kérdőív. Egy 22 fős óvodai csoport esetében ez több mint ötezer kérdés megválaszolását jelentette volna. A Magyar Óvodapedagógiai Egyesület azonban lapunk megkeresésére közölte: egy nem végleges munkaanyag vált láthatóvá a rendszerben, amelyet azóta inaktiváltak.

Itt az új törvénytervezet: így kerülne ki az Oktatási Hivatal az iskolaérettségi döntésekből

Hat év után ismét az óvodákhoz kerülhet az iskolaérettségi döntés, az Oktatási Hivatal pedig kikerülhet az eljárásból. A 2020 óta sokat kritizált rendszer átalakításáról most elkészült a törvénytervezet, amely már a konkrét szabályokat is tartalmazza: kiderült, kik dönthetnének az iskolakezdés halasztásáról, milyen határidőket kellene betartani, és mi történne, ha a szülő és az óvodapedagógus nem értene egyet.