Kivételez a kormány az új állami "óriásegyetemmel"

Pozitívan diszkriminálja a kormány a Nemzeti Közszolgálati Egyetem (NKE) hallgatóit: a közszolgálati ösztöndíjas –...

  • Eduline

Pozitívan diszkriminálja a kormány a Nemzeti Közszolgálati Egyetem (NKE) hallgatóit: a közszolgálati ösztöndíjas – illetve a honvédtiszti alap- és mesterképzésben tanuló – diákok tanulmányai ugyanis nem számítanak bele a támogatási időbe, azaz végig megmarad a maximum 12 államilag támogatott félévük. Ha például valaki 6 szemesztert elvégez az NKE-n, majd beiratkozik egy másik intézménybe, még mindig 12 félévig veheti igénybe az állam segítségét.

null

Az új törvény egyébként szigorít az állami félévek felhasználásának rendszerén: a korábbi gyakorlattól eltérően ha valaki két szakot végez egyszerre, kettesével fogynak az államilag támogatott félévei. A párhuzamos képzéseket érintő változásokról itt olvashatsz bővebben.

Ezzel ellentétben a közszolgálati egyetem ösztöndíjasai abban a tudatban végezhetik a tanulmányaikat, hogy a diploma megszerzése után még mindig van 12 félévük, hogy egy másik szakmát szerezzenek. A döntésképtelen diákok tehát 18 évesen akár „időhúzásként” is felvételizhetnek az NKE-re, hogy három év múlva, egy alapfokú diplomával a kezükben egy egészen más pályát válasszanak.

Ki kaphat közszolgálati ösztöndíjat?

A többi felsőoktatási intézménytől eltérően a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen – amely a Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem, a Rendőrtiszti Főiskola és a Budapesti Corvinus Egyetem Közigazgatás-tudományi Kara egyesülésével jött létre január 1-jén – kizárólag közszolgálati ösztöndíjas és önköltséges helyeket hirdetnek meg.

Közszolgálati ösztöndíjas hallgatónak számít az összes rendészeti szakon tanuló ösztöndíjas hallgató, valamint akiknek nem kell képzési költségtérítést vagy önköltséget fizetniük. Ezeknek a diákoknak nem kell aláírniuk a hallgatói szerződést, velük az egyetem külön ösztöndíjszerződést köt.

A közszolgálati ösztöndíjasok a szerződés aláírásával vállalják, hogy meghatározott időn belül (egy 6 féléves képzés esetén például 8 szemeszter alatt) megszerzik a diplomájukat, és az oklevél megszerzését követő három hónapon belül kötelesek elfogadni az NKE által kiközvetített, felajánlott közszolgálatiállás-ajánlatot.

A „röghöz kötés” a közszolgálati ösztöndíjas diákokra is vonatkozik, vagyis az egyetem elvégzése utáni 20 évben a támogatott tanulmányok idejének kétszeresét itthon kell ledolgozniuk. Párhuzamos képzésre nincs lehetőség, vagyis egyszerre csak egy szakon vehető igénybe a közszolgálati ösztöndíj. A közszolgálati egyetemről szóló összes cikkünket itt olvashatjátok el.

Hozzászólások

Úgy tűnt, 229 kérdéses kérdőívet kell kitölteniük az óvodapedagógusoknak minden gyerekről – most kiderült, hogy mégsem

Felháborodást váltott ki az óvodapedagógusok körében, hogy az OviKRÉTA felületén megjelent egy gyerekenként 229 kérdésből álló fejlődési kérdőív. Egy 22 fős óvodai csoport esetében ez több mint ötezer kérdés megválaszolását jelentette volna. A Magyar Óvodapedagógiai Egyesület azonban lapunk megkeresésére közölte: egy nem végleges munkaanyag vált láthatóvá a rendszerben, amelyet azóta inaktiváltak.

Itt az új törvénytervezet: így kerülne ki az Oktatási Hivatal az iskolaérettségi döntésekből

Hat év után ismét az óvodákhoz kerülhet az iskolaérettségi döntés, az Oktatási Hivatal pedig kikerülhet az eljárásból. A 2020 óta sokat kritizált rendszer átalakításáról most elkészült a törvénytervezet, amely már a konkrét szabályokat is tartalmazza: kiderült, kik dönthetnének az iskolakezdés halasztásáról, milyen határidőket kellene betartani, és mi történne, ha a szülő és az óvodapedagógus nem értene egyet.