Útmutató felvételizőknek: mire figyeljetek a nyílt napokon?

Már javában zajlanak az egyetemi és a főiskolai nyílt napok, csütörtökön pedig megkezdődött az Educatio kiállítás. Milyen kérdéseket érdemes feltenni, mire kell odafigyelni?

  • Eduline

Hogyan készüljetek fel?

Az Educatio kiállítás csütörtöktől szombatig, 10-től 17 óráig látogatható, a nyílt napokat pedig általában 8-9 órakor kezdik, és jellemzően kora délutánig tartják. Egyikre sem kötelező időben érkeznetek, mi mégis azt tanácsoljuk, hogy ne késsetek, hiszen fontos tájékoztatókról maradhattok le.

Shutterstock

A nyílt napokon először tartanak egy általános tájékoztatót az intézményről és a felvételiről, ezután vannak szakos tájékoztatók, esetleg beülhettek különböző előadásokra is. Nézzetek utána az intézmények honlapján, hogy mire számíthattok. Az Educatio kötetlenebb, a kiállítók standjaihoz bármikor érkezhettek, de folyamatosan lesznek előadások is - például ösztöndíjakról, pontszámítási szabályokról, ingyenes tankönyvekről. Írjátok össze az érdekesebb programokat, arra viszont vigyázzatok, hogy az előadások mellett jusson idő a standokra is. Az Educatio kiállítás programját itt találjátok.

Mire figyeljetek a nyílt napon?

Kérdezzetek rá minél több konkrétumra, a "milyen az egyetem/szak?" kérdéssel ugyanis sokra nem mentek. Az intézmény standjánál például feltehetitek a következő kérdéseket: milyen ösztöndíjak vannak, hogyan működik a kollégiumi elhelyezés, vannak-e különleges szolgáltatások, sportösztöndíjak, milyen külföldi kapcsolatai vannak az egyetemnek, hova mehetnétek például Erasmusszal? Vannak-e diákszervezetek, szakkollégiumok, milyen a gólyatábor, szerveznek-e egyetemi napokat, fesztiválokat, táborokat?

Mindenképpen járjatok utána, milyen szakirányok közül választhattok, honnan tölthetitek le a mintatantervet, kötelező-e a szakmai gyakorlat, milyen gyakorlati helyekre mehettek, vannak-e állásbörzék. Járjatok utána, hogy kötelező-e a testnevelés, és ha igen, milyen sportágak közül választhattok. Kérdezzetek rá a nyelvtanulásra is: vannak idegen nyelven tartott szakmai tárgyak, nyelvórák? Van az egyetemnek, főiskolának nyelvvizsgaközpontja? Ingyenes a nyelvtanulás, ha pedig nem, akkor mennyit kell érte fizetni?

Nyílt napokon figyeljetek az egyetem, főiskola hangulatára. Próbáljátok ki a büfét, nézzetek be a könyvtárba vagy a sportcsarnokba, beszélgessetek hallgatókkal. És persze gyűjtsetek be minél több promóciós tollat és cukorkát, és ne felejtsetek el igazolást kérni!

Mi a teendőtök utána?

Bogarásszátok át a begyűjtött szórólapokat, prospektusokat. Teljesen felesleges a kiállítás vagy a nyílt nap idején olvasgatni vagy szortírozni ezeket, hiszen sokkal fontosabb dolgotok is lesz akkor.

Járjatok utána azoknak a kérdéseknek, amelyekre nem kaptatok választ: milyenek a ponthatárok, a szak karrierlehetőségei, a várható fizetés, mivel jár, ha fizetős szakra kerültök be? Mi vár a felvételizőkre 2015-ben? Így válasszatok egyetemi, főiskolai szakot.

Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről!

Hozzászólások

Pukli István: „A pedagógiai felelősség része annak felismerése is, ha valaki nem kérdez, mégis segítségre szorul”

Egy dániai SOSU-órán, egy prezentáció közben szembesültem azzal, hogy a kooperáció és a kollaboráció fogalmát mennyire eltérően értelmezhetjük. Pedagógusként régóta foglalkoztat ez a kérdés. Magyarországon tanítottam, tanulásszervezési módszereket alkalmaztam és pedagógusokat is képeztem. A kooperatív tanulás számomra nem egy divatos módszertani címke, amelyet utólag ragasztunk a csoportmunkára, hanem tudatosan felépített pedagógiai rendszer. Vélemény.

„Az adományozás könnyen függőségi viszonyt alakíthat ki” – így segít a szegregátumban élő családoknak az Edison-díjas Bagázs

A két roma szegregátumban jelen lévő Bagázs Közhasznú Egyesület közel 150 önkéntessel, évente négyezer foglalkozással segíti a hátrányos helyzetű családokat, miközben az iskolákban, fesztiválokon és vállalatoknál is igyekszik érzékenyíteni, és eljuttatni minél több helyre az üzenetet, hogy nem mindenki indul ugyanonnan az életben.