Ennyit kell fizetni a legdrágább egyetemi szakokért szeptembertől

Egymillió forintnál is többe kerül egy szemeszter 2014 legdrágább felsőoktatási képzésén, de azoknak is több mint 800-900 ezer forintot kell fizetniük, akik önköltséges fogorvosi vagy gyógyszerészeti szakra jelentkeznek. Íme, a dobogósok.

  • Eduline

Fogorvos

Ahogy az elmúlt években, úgy az idén is a fogorvosi képzés az egyik legdrágább. Az osztatlan, ötéves szakon egy félévért a Pécsi Tudományegyetemen 1 millió 50 ezer forintot kell fizetni, a Semmelweis Egyetemen 1 millió 350 ezer, a Debreceni Egyetemen és a Szegedi Tudományegyetemen 950 ezer forintért tanulhattok, szemeszterenként.

Túry Gergely

Orvos

Az általános orvosi képzés nem tíz, hanem tizenkét féléves, összesen négy egyetem indít ilyen szakot: a Semmelweis Egyetemen 1 millió 20 ezer forint egy félév, vagyis a diploma megszerzéséig összesen 12 millió 240 ezer forintot kell fizetnetek, ha nem szereztek állami ösztöndíjas helyet sem a felvételin, sem később. Debrecenben, Pécsett és Szegeden ugyanezért a szakért félévente 950 ezer forintot kérnek.

Gyógyszerész

A harmadik legdrágább képzés szintén osztatlan formában indul, ez azonban ötéves. A Semmelweis Egyetemen 800 ezer, a debreceni, a pécsi és a szegedi egyetemen 750 ezer forint egy szemeszter.

Művészeti szakok

Az orvosi képzések  után a művészeti szakok a legdrágábbak. A Színház- és Filmművészeti Egyetem osztatlan színházrendezői szakon 700 ezer forintot kér egy félévért, a képzési idő öt év. A táncosok olcsóbban is megúszhatják: a Magyar Táncművészeti Főiskola képzése hatszemeszteres, 630 ezer forint egy félév. Ugyanez a szak esti tagozaton és angol nyelvű formában 750 ezer forintba kerül.

A Moholy-Nagy Művészeti Egyetem minden képzésén – a 400 ezer forintos design- és művészetelméletet leszámítva – 700 ezer forint egy félév, a Magyar Képzőművészeti Egyetemen pedig félmillió.

Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről!

Hozzászólások

Úgy tűnt, 229 kérdéses kérdőívet kell kitölteniük az óvodapedagógusoknak minden gyerekről – most kiderült, hogy mégsem

Felháborodást váltott ki az óvodapedagógusok körében, hogy az OviKRÉTA felületén megjelent egy gyerekenként 229 kérdésből álló fejlődési kérdőív. Egy 22 fős óvodai csoport esetében ez több mint ötezer kérdés megválaszolását jelentette volna. A Magyar Óvodapedagógiai Egyesület azonban lapunk megkeresésére közölte: egy nem végleges munkaanyag vált láthatóvá a rendszerben, amelyet azóta inaktiváltak.

Itt az új törvénytervezet: így kerülne ki az Oktatási Hivatal az iskolaérettségi döntésekből

Hat év után ismét az óvodákhoz kerülhet az iskolaérettségi döntés, az Oktatási Hivatal pedig kikerülhet az eljárásból. A 2020 óta sokat kritizált rendszer átalakításáról most elkészült a törvénytervezet, amely már a konkrét szabályokat is tartalmazza: kiderült, kik dönthetnének az iskolakezdés halasztásáról, milyen határidőket kellene betartani, és mi történne, ha a szülő és az óvodapedagógus nem értene egyet.