Kémiával és földrajzzal zárul a hét

Pörgős vizsganapra lehet számítani, csupa természettudománnyal.

  • Eduline

Reggel a kémia a soros az írásbeliken emelt és középszinten egyaránt, délután a földrajzból érettségizők zárják a sort.

100 pontért indul meg a verseny reggel 8 órakor, a kémiából középszinten érettségizőknek 120 percük lesz a feladatsor megoldására. A szerves és szervetlen kémiai feladatok túlnyomó része elméleti kérdések adják, ezek között táblázatkiegészítésre, reakcióegyenletek kiegészítésére, kísérletek vagy grafikonok elemzésére számíthattok. A számítási feladatokban szöveges és feleletválasztós kérdések is szerepelnek majd.

Az emelt szintű vizsgára 240 percet kaptok. Az elmúlt években megszokott módon, az elméleti kérdések és számítási feladatok fele-fele arányban szerepelnek majd az írásbelin, ezen kívül esettanulmány jellegű feladatra is számítani kell.

Mivel szabad használni, így mindenképp vigyetek magatokkal periódusos rendszert tartalmazó függvénytáblázatot, valamint szöveg tárolására nem alkalmas számológépet.

Kövessétek 6 órakor induló percről percre hírfolyamunkat a mai kémia és földrajz érettségiről! 

Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről!

Emelt szintű kémia érettségi felkészítő

Online képzés célja: Az előkészítő a 2018 májusi emelt szintű kémia érettségi írásbeli és szóbeli vizsgájára készít fel. | | Tudomány, szociológia, oktatás , Érettségi, nyelvvizsga , Érettségi felkészítők , Középiskola, érettségi felkészülés

Hozzászólások

Úgy tűnt, 229 kérdéses kérdőívet kell kitölteniük az óvodapedagógusoknak minden gyerekről – most kiderült, hogy mégsem

Felháborodást váltott ki az óvodapedagógusok körében, hogy az OviKRÉTA felületén megjelent egy gyerekenként 229 kérdésből álló fejlődési kérdőív. Egy 22 fős óvodai csoport esetében ez több mint ötezer kérdés megválaszolását jelentette volna. A Magyar Óvodapedagógiai Egyesület azonban lapunk megkeresésére közölte: egy nem végleges munkaanyag vált láthatóvá a rendszerben, amelyet azóta inaktiváltak.

Itt az új törvénytervezet: így kerülne ki az Oktatási Hivatal az iskolaérettségi döntésekből

Hat év után ismét az óvodákhoz kerülhet az iskolaérettségi döntés, az Oktatási Hivatal pedig kikerülhet az eljárásból. A 2020 óta sokat kritizált rendszer átalakításáról most elkészült a törvénytervezet, amely már a konkrét szabályokat is tartalmazza: kiderült, kik dönthetnének az iskolakezdés halasztásáról, milyen határidőket kellene betartani, és mi történne, ha a szülő és az óvodapedagógus nem értene egyet.