Kiderült, mikorra újulhat meg a NAT
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Elutasította az Alkotmánybíróság egy tankönyvkiadó indítványát, aki szerint jogellenesen államosították a tankönyvpiacot. A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete is tárgyalásokat kezdett a minisztériummal. Már lehet jelentkezni a tavaszi érettségire, és megjelent a felsőoktatási felvételi tájékoztató hivatalos kiegészítése. Öt, halogatás elleni appot mutattunk be. A hét hírei és cikkei.

Felvételi: már csak két hétig jelentkezhettek
Február 15. a 2015-ös felvételi jelentkezési határideje: az eduline-on folyamatosan számolunk be a legfontosabb változásokról és tudnivalókról. A felvételi tájékoztató pénteken megjelent kiegészítéséről itt olvashattok, új pontszámító kalkulátorunkat pedig itt próbálhatjátok ki. A 2015-ös felvételivel kapcsolatos összes cikkünket itt találjátok.
Már lehet jelentkezni a tavaszi érettségire
Február 16-ig jelentkezhettek a május-júniusi érettségi vizsgákra, amelyek május 4-én kezdődnek. A részleteket itt olvashatjátok, a 2015-ös érettségivel kapcsolatos összes cikkünket pedig itt találjátok.
Öt mobilalkalmazás halogatás ellen
Nektek is nehezen megy a felkelés, az időtök jó beosztása vagy egy beadandó elkezdése? Cikkünkben öt olyan appot mutattunk be, amelyeket a feladatok ütemezésére, kikerülhetetlen emlékeztetők beállítására, jegyzetelésre és motivációgyűjtésre is használhattok. Itt olvashattok róluk.
Itt a vége: az Alkotmánybíróság szerint szabályos volt a tankönyvpiac átalakítása
Az Alkotmánybíróság (Ab) elutasította azt az indítványt, amelyet egy tankönyvkiadó és -forgalmazó nyújtott be a tankönyvellátásról szóló rendeletek megsemmisítésére. Az indoklás szerint ugyanis az ilyen tevékenység nem tekinthető megszerzett tulajdonnak, az arra vonatkozó jogi környezet módosítható. A részleteket itt találjátok.
Nem csökkentenék a gimnáziumi helyek számát?
Balog Zoltán emberierőforrás-miniszter szerint nem csökkentenék a gimnáziumi férőhelyek számát, a szakképzést viszont megerősítenék. Szerinte a közismereti tárgyakat az általános iskolában, és nem később, a szakiskolában kell megtanulniuk a diákoknak. Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter pedig a héten arról beszélt: egy rossz diplománál többet ér egy jó szakmunkás-bizonyítvány. A Fidesz frakciülésén az ''értéktelen diploma'' is téma lesz.
Folytatódik a szócsata a szegregáció körül
Az Emberi Erőforrások Minisztériuma elítéli a jogellenes elkülönítést, és a hátrányos helyzetű gyermekek számára esélyteremtő oktatási feltételeket szeretne létrehozni. Nem ért egyet ugyanakkor az erőszakosan integrációt követelőkkel sem - írták Dúró Dóra, az Országgyűlés kulturális és oktatási bizottsága jobbikos elnökének kijelentéseire reagálva. Balog Zoltán közben arról beszélt: nem azzal van baj, ha egy iskolába csak roma gyerekek járnak, hanem azzal, ha ott nem kapják meg a megfelelő színvonalú oktatást.
A PDSZ is tárgyal a minisztériummal
A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) is tárgyalni kezdett az Emberi Erőforrások Minisztériumával: először a pedagógusok munkaterhelésének vizsgálata került szóba. Múlt héten a Pedagógusok Szakszervezetével (PSZ), az Oktatási Vezetők Szakszervezetével és a Magyar Közoktatási és Szakképzési Szakszervezettel tárgyalt az Emmi. A részleteket itt olvashatjátok.
Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről! |
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Egyetlen vidéki gimnázium sincsen a legjobb háromban.
Van köztük, aki egyetemi pedagógusképző központ vezetője, de olyan is, aki ügyvéd, docens és író egyszerre.
Mészáros Csaba Tibort 2024 augusztusában Pintér Sándor mentette fel, mert az igazgató úgy döntött, nem veszi el a diákoktól a mobiljukat.
Alig két hónappal azután, hogy három év kihagyás után visszatért a tanításhoz, már tankerületi igazgatóként folytatja munkáját Pilz Olivér. A Tanítanék Mozgalom egyik alapítója november 5-től a Miskolci Tankerületi Központ élére kerül.
Összegyűjtöttük azokat a matematika- és magyar nyelvi témaköröket, amelyekből a kilencedik évfolyamra készülő nyolcadikosok feladatokat kaphatnak a központi írásbeli felvételin.
A Tanítanék Mozgalom vezetője szerint a tankerületi vezetői pozíciókra pályázók még azt sem tudták, hogy a pályázataikat befogadták-e vagy sem.