Indul a visszaszámlálás, órák vannak hátra a ponthatárok kihirdetéséig

Idén 111 ezren futottak neki a felvételinek, ám közel sem jelenti azt, hogy többen lesznek, akik bejutottak a...

  • Eduline
Túry Gergely

Idén 111 ezren futottak neki a felvételinek, ám közel sem jelenti azt, hogy többen lesznek, akik bejutottak a kiválaszotta egyetemre vagy főiskolára 2015-ben.

A ponthatárokat a magasabb jelentkezőszám érdemben befolyásolhatja: többen lehetnek, akik magas pontszámot érhettek el, az egyes szakokon tapasztalható túljelentkezés miatt így többen lehetnek, mint amit egy-egy szak a tavalyi ponthatárokkal elbírna. Önmagától értetődő, hogy a legnépszerűbb szakoknál, ahol akár hat- vagy tízszeres túljelentkezés tapasztalható, magasabb lehet a ponthatár. Emlékezetes, 2014-ben a turizmus-vendéglátás szakon elég rosszul jártak a jelentkezők: 428 helyett 446 pontnál húzták meg a bekerülési limitet az állami ösztöndíjas képzésen. A mezőny azonban "hígulhatott" is, vagyis a tavalyi pontszámok befagyasztása esetén is lesznek olyanok, akik remémyeik ellenére nem jutnak be sehova.

Számukra így maradhat a pótfelvételi augusztusban, illetve javító célal újból érettségizhetnek ősszel vagy tavasszal, hogy jövőre bejuthassanak.

Ponthatárhúzás az eduline-nal

Az eduline-on július 26-án egész nap követhetitek a felvételivel kapcsolatos eseményeket, délután indul folyamatosan frissülő tudósításunk is. Beszámolunk a ponthatárokról, ellátogatunk a budapesti Pont Ott Partira. Megmutatjuk, melyek voltak a legnépszerűbb alap- és osztatlan szakok, illetve intézmények.  Ha arra vagytok kíváncsiak, mi lesz majd, ha felvettek, itt olvashattok fontos infókat.

Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről!

Hozzászólások

Évtizedek óta a BGE-n oktató tanárok mondtak fel, a hallgatók egy része forrong: már az oktatási minisztertől kérnek segítséget

Hallgatói és oktatói beszámolók szerint húsz-harminc éve a BGE-n tanító tanárok is felmondtak, gyakoriak az 50–60 fős szemináriumok, és olyan is előfordult, hogy egy 300 fős előadást mindössze 150 férőhelyes terembe írtak ki. Az egyetem jelenlegi vezetése által bevezetett központosított számonkérési rendszer szintén komoly elégedetlenséget váltott ki. A tiltakozók szerint sem a petíciók, sem a tüntetések, sem az egyetem vezetésével folytatott egyeztetések nem hoztak megnyugtató megoldást, miközben az érdekképviseleti fórumokba vetett bizalom is meggyengült. Bár a BGE vezetése és a HÖK nem látja ilyen súlyosnak a helyzetet, a Szabad BGE hallgatói csoport képviselője már az oktatási miniszterhez fordult, és független vizsgálatot kért.