Kiderült, mikorra újulhat meg a NAT
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Február 15-ig lehet jelentkezni a februárban induló alap-, osztatlan és mesterképzésekre, illetve felsőoktatási szakképzésekre. Íme, ennyi hallgatót vehet fel a Szent István Egyetem.

A gödöllői székhelyű Szent István Egyetemre 2015-ben összesen 11 441-en kerülhetnek be: nappali képzésen 5777-en, esti és levelező képzésen pedig 5607-en kezdhetik el az egyetemet. Távoktatási formában 57-en tanulhatnak majd Gödöllőn, a gazdaságtudományi képzési területen, magyar nyelven.
A kapacitásszám az állami ösztöndíjas és az önköltséges hallgatók összlétszáma: azon a 41 szakon kívül, amelyeken előzetes ponthatárt állapítottak meg, elvileg azok, akik elérik a minimumponthatárt, és beférnek a kapacitásba, állami ösztöndíjas helyet szerezhetnek. Az egyes szakok minimális és maximális kapacitását a felvi.hu-n, az adott képzésnél nézhetitek meg, a mesterképzéseknél külön-külön az ösztöndíjas és az önköltséges képzésre is. A 2015-ös felvételiről szóló legfrissebb cikkeinket itt olvashatjátok. A kapacitásszámokról szóló sorozatunkat itt találjátok.
Képzési terület | Nappali képzésre felvehető hallgatók száma | Esti, levelező képzésre felvehető hallgatók száma |
agrár (Gödöllő) | 784 | 538 |
agrár (angol nyelven) (Gödöllő) | 71 | 0 |
agrár (Budapest) | 170 | 0 |
agrár (Szarvas) | 281 | 243 |
bölcsészettudomány (Gödöllő) | 109 | 120 |
bölcsészettudomány (Békéscsaba) | 60 | 120 |
bölcsészettudomány (Budapest) | 70 | 82 |
bölcsészettudomány (Jászberény) | 141 | 192 |
gazdaságtudományok (Gödöllő) | 644 | 566 (+ 57 fő távoktatási formában) |
gazdaságtudományok (Békéscsaba) | 412 | 581 |
gazdaságtudományok (Budapest) | 499 | 660 |
gazdaságtudományok (Jászberény) | 30 | 70 |
műszaki (Gödöllő) | 797 | 349 |
műszaki (Békéscsaba) | 72 | 51 |
műszaki (Budapest) | 650 | 302 |
orvos- és egészségtudomány (Gyula) | 215 | 266 |
orvos- és egészségtudomány (Jászberény) | 0 | 193 |
pedagógusképzés (Gödöllő) | 202 | 346 |
pedagógusképzés (Békéscsaba) | 0 | 150 |
pedagógusképzés (Jászberény) | 125 | 311 |
társadalomtudomány (Gödöllő) | 42 | 46 |
társadalomtudomány (Budapest) | 40 | 40 |
társadalomtudomány (Gyula) | 110 | 207 |
társadalomtudomány (Jászberény) | 183 | 174 |
természettudomány (Budapest) | 70 | 0 |
Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről! |
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Egyetlen vidéki gimnázium sincsen a legjobb háromban.
Van köztük, aki egyetemi pedagógusképző központ vezetője, de olyan is, aki ügyvéd, docens és író egyszerre.
Mészáros Csaba Tibort 2024 augusztusában Pintér Sándor mentette fel, mert az igazgató úgy döntött, nem veszi el a diákoktól a mobiljukat.
Korábban azt nyilatkozta, hogy a szocialista állambiztonság fenyegetéssel szervezte be, de ezután egyetlen jelentést sem adott.
Összegyűjtöttük azokat a matematika- és magyar nyelvi témaköröket, amelyekből a kilencedik évfolyamra készülő nyolcadikosok feladatokat kaphatnak a központi írásbeli felvételin.
A Tanítanék Mozgalom vezetője szerint a tankerületi vezetői pozíciókra pályázók még azt sem tudták, hogy a pályázataikat befogadták-e vagy sem.