Ezt nagyon fontos tudnotok az első főiskola félévvel kapcsolatban

Jelenleg sokakat érintő kérdésre adunk választ.

  • Eduline

Ugyan felvettek az általam preferált szakra, ám szeretném elhalasztani a főiskola kezdetét fél évvel. Lehetséges rögtön az első félévet passziváltatni?

A felsőoktatásról szóló törvény szerint az első félévet csak komoly indokkal lehet szüneteltetni. A rendelkezés szerint csak akkor lehet passzív az első félév, ha a hallgató a hallgatói jogviszonyból eredő kötelezettségeinek szülés, továbbá baleset, betegség vagy más váratlan ok miatt, önhibáján kívül nem tud eleget tenni.

Az első félév teljesítése után azonban indoklás nélkül lehet élni a passzív félévekkel. A törvény szerint egymást követően legfeljebb két félévet lehet kihagyni vagy úgy, hogy bejelentitek a tanulmányok szüneteltetését, vagy egyszerűen nem jelentkeztek be az adott képzési időszakra. 

Az állami támogatás a passzív félév alatt „nem él”, hiszen támogatási időnek minősül minden olyan félév, amelyre a hallgató bejelentkezett. Így attól nem kell tartani, hogy a passzív félév is elvesz az államilag támogatott félévek számából.

Felsőoktatási szakképzésben, alapképzésben és mesterképzésben összesen tizenkét féléven át folytathattok a felsőoktatásban tanulmányokat magyar állami (rész)ösztöndíjas képzésben. A támogatási idő legfeljebb tizennégy félév, ha a hallgató osztatlan képzésben vesz részt és a képzési követelmények szerint a képzési idő meghaladja a tíz félévet.

Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről!

Hozzászólások

Pilz Olivér is tankerületi vezető lett

Alig két hónappal azután, hogy három év kihagyás után visszatért a tanításhoz, már tankerületi igazgatóként folytatja munkáját Pilz Olivér. A Tanítanék Mozgalom egyik alapítója november 5-től a Miskolci Tankerületi Központ élére kerül.

„Abszurd hungarikum, hogy egy diáknak ma sokszor nehezebb bekerülnie egy úgynevezett elitgimnáziumba, mint néhány évvel később egy színvonalas egyetemre”

A hatosztályos gimnázium rengeteg lehetőséget ad a tehetséges gyerekeknek, a felvételik körül kialakult harc és az igazságtalan rendszer viszont komoly gond – véli Molnár Péter, a budapesti Toldy Ferenc Gimnázium igazgatója. Szerinte az iskolája ugyan a jelenlegi helyzet egyik nyertese, de a rendszer így is sok tehetséges gyereket hagy cserben.