Ezen az egyetemen kellett a legtöbb pont a mérnökinformatikus szakhoz

Nyolcszáztízzel több hallgató került be a veszprémi Pannon Egyetemre, mint az elmúlt esztendőben - közölte az egyetem rektora.

  • MTI
Dudás Szabolcs

Friedler Ferenc elmondta, hogy az idén 4578 jelentkező közül 1957-et vettek fel a veszprémi székhelyű egyetemre. A rektor hangsúlyozta, hogy két karon kiemelkedő a létszám növekedése. A legnagyobb mértékben a modern filológiai és társadalomtudományi karra felvett hallgatók aránya nőtt, oda a tavalyinál 22 százalékkal többen jutottak be. A műszaki informatikai karra felvettek aránya tizenegy százalékkal haladja meg a tavalyit. 

A 2014-es felvételi összes ponthatárát itt nézhetitek meg.

Friedler Ferenc hozzátette: a mérnökinformatikus alapszak állami ösztöndíjas ponthatára országos viszonylatban a Pannon Egyetem műszaki informatikai karán volt a legmagasabb (371).

A felvett hallgatók mintegy 80 százaléka állami ösztöndíjas képzési helyre jutott be - mondta a rektor. Hangsúlyozta: az egyetem fontosnak tartja a hallgatók életpályáját is, ennek érdekében szakmai együttműködést folytat több nemzetközileg is elismert céggel.

Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről!

Hozzászólások

Úgy tűnt, 229 kérdéses kérdőívet kell kitölteniük az óvodapedagógusoknak minden gyerekről – most kiderült, hogy mégsem

Felháborodást váltott ki az óvodapedagógusok körében, hogy az OviKRÉTA felületén megjelent egy gyerekenként 229 kérdésből álló fejlődési kérdőív. Egy 22 fős óvodai csoport esetében ez több mint ötezer kérdés megválaszolását jelentette volna. A Magyar Óvodapedagógiai Egyesület azonban lapunk megkeresésére közölte: egy nem végleges munkaanyag vált láthatóvá a rendszerben, amelyet azóta inaktiváltak.

Itt az új törvénytervezet: így kerülne ki az Oktatási Hivatal az iskolaérettségi döntésekből

Hat év után ismét az óvodákhoz kerülhet az iskolaérettségi döntés, az Oktatási Hivatal pedig kikerülhet az eljárásból. A 2020 óta sokat kritizált rendszer átalakításáról most elkészült a törvénytervezet, amely már a konkrét szabályokat is tartalmazza: kiderült, kik dönthetnének az iskolakezdés halasztásáról, milyen határidőket kellene betartani, és mi történne, ha a szülő és az óvodapedagógus nem értene egyet.