Pukli István: „A tűzoltás nem azonos az oktatásirányítással”
Az oktatás átalakításának nem az intézményrendszerből, hanem abból kellene kiindulnia, hogy milyen társadalmat szeretnénk.
Pontosan miként zajlik majd az emelt szintű érettségi magyarból?

Élő hírfolyamunk a magyarérettségi napjáról.
Az első infók az idei magyar feladatlapról.
A magyar nyelv és irodalom emelt szintű vizsga nem hosszabb, mint a középszintű, ugyanúgy 240 perces.
Az első részben szövegértési és nyelviirodalmi műveltségi feladatsort kapnak a vizsgázól, majd következnek a szövegalkotási gyakorlatok. Előbbiért 40, utóbbiért 50 pont jár.
A szövegértési és nyelvi-irodalmi műveltségi feladatsor egy alkotáshoz: irodalmi vagy nyelvi témájú értekező prózához, esszéhez, vagy annak részletéhez, lírai műhöz, szépprózai alkotáshoz, illetve részletéhez, egy drámához, vagy annak részletéhez kapcsolódik.
Milyen feladatok lesznek az idei magyarérettségin? 12 év témakörei összegyűjtve
Berzsenyi Dániel, Kosztolányi Dezső, József Attila, Vörösmarty Mihály - csak néhány olyan szerző, akinek a műveit többször elővették a középszintű magyarérettségi feladatsorának összeállítói a kétszintű érettségi 2005-ös bevezetése óta. Megnéztük, milyen műveket kaptak a középszinten vizsgázók az előző években. És vajon milyen műveket kapnak idén?
A két szövegalkotási feladat két különböző témáról szóló, adott szempontú és műfajú önálló szöveg alkotását írja elő.
A helyesírásra további 8, az írásképre 2 pont jár.
Az emelt szintű szóbeli 20 perces, és szintén két részből áll. Első körben egy magyar nyelvi tétel kifejtését várják, a másodikban pedig egy irodalmi tételét. Előbbiért 10, utóbbiért 25 pont jár. A kifejtés nyelvi minőségére további 15 pont kapható.
| Érettségizzetek velünk! |
Az Eduline-on az idén is megtaláljátok a legfrissebb infókat az érettségiről: a vizsgák napján reggeltől estig beszámolunk a legfontosabb hírekről, megtudhatjátok, milyen feladatokat kell megoldaniuk a középszinten vizsgázóknak, de az emelt szintű írásbelikről is nálunk találjátok meg a tudnivalókat. És ami a legfontosabb: az írásbeli után nálunk nézhetitek át először a szaktanárok által kidolgozott, nem hivatalos megoldásokat. Délutánonként arról olvashattok, hogy mit gondolnak a tanárok és a vizsgázók a feladatsorokról, és persze ti is leírhatjátok véleményeteket kommentben, sőt a szaktanároktól is kérdezhettek. Ha elsőként szeretnétek megkapni a megoldásokat, lájkoljátok Facebook-oldalunkat vagy csatlakozzatok az érettségizők Facebook-közösségéhez. Az érettségiről itt találjátok legfrissebb cikkeinket. |
Az oktatás átalakításának nem az intézményrendszerből, hanem abból kellene kiindulnia, hogy milyen társadalmat szeretnénk.
A Tanítanék Mozgalom egyik alapítója a státusztörvény miatt hagyta el a tanári pályát 2023-ban. Szeptembertől egy miskolci gimnáziumban tér vissza a tanterembe.
A két legnagyobb pedagógus-szakszervezet is reagált Rétvári Bence nyilatkozatára, miután a politikus a Tisza-kormányon kérte számon az oktatást segítő dolgozók béremelését, és az esetleges őszi sztrájkot is szóba hozta. A NOKS- és technikai dolgozók bérrendezését ugyanakkor a szakszervezetek hosszú ideje napirenden tartják: korábban sztrájkot is hirdettek miatta, most pedig ismét egy már korábban megfogalmazott követelésükre hívták fel a figyelmet.
„Olyan oktatást szeretnék Magyarországon, ahol nem dirigálunk” – mondta Lannert Judit oktatási és gyermekügyi miniszter a nagykanizsai Dr. Mező Ferenc Gimnázium tanévnyitóján. A miniszter szerint az iskolának a kreativitás terévé kell válnia, és fontos, hogy a diákok hangját is meghallják. Lannert emellett bejelentette, hogy hamarosan béremelés jön a nevelést és oktatást segítő dolgozóknál.
@eduline.hu 5 fontos kifejezés, ami a mindennapjaitok része lesz az egyetemen #egyetem #eduline #collegelife #magyartiktok #fy
♬ eredeti hang - eduline.hu
Miközben volt olyan képzés, ahová 500 pont kellett, és olyan is, ahová 177 ponttal be lehetett kerülni, több száz meghirdetett képzés végül nem indult el a 2026-os pótfelvételin.
Összeszedtük, mit kell elintéznetek a sikeres pótfelvételi után.
A kora gyermekkori jóllétért felelős államtitkár Kecskeméten és Szolnokon beszélt az előttük álló közös munkáról.
Miközben arra pontos előírás vonatkozik, hány foknak kell lennie legalább a tantermekben, felső hőmérsékleti határ jelenleg nincs az iskolákban - ezzel kapcsolatban sürget most változást a Tanítanék Mozgalom.