"Meghalni mentem, mégis túléltem" - így érettségiztek ti

Végzősök az 1960-as években

Fortepan

Aki már túl van a dolgon, nosztalgiázzon velünk (és ha van saját anekdotája, ossza is meg), aki pedig épp most fog átesni rajta, az egy kicsit lazítson készülés közben, és emlékeztesse magát: senki nem halt még bele.

Gábor (2001-ben érettségizett)

„Nem hadilábon álltam, hanem hidegháborút vívtam a matematikával egész álló életemben, így aztán az érettségire úgy mentem, hogy ez a harc lesz a végső, én pedig otthagyom a fogamat a csatatéren. Szerencsére ezt a felügyelő tanárnő is tudta, és mivel a többi tárgyból jó voltam, megszánt: a szenvedésemet látva úgy félidőnél szólt, hogy elfordul, amíg a közelemben ülő matekfaktos osztálytársnőmmel konzultálok. Én viszont a fair play jegyében úgy gondoltam, hogy ilyet mégsem engedhetek meg magamnak, ezért inkább megkértem őket, hogy csak ellenőrizze le nekem a lány, megvan-e a kettes. Még szinte ki se mondta, hogy szerinte hármas is lesz, én már rohantam is ki a teremből, a papírok meg úgy repkedtek mögöttem, mint Csőrike tollai, amikor Szilveszter belekap a kalitkába. Szóval meghalni mentem, de túléltem.”

Tamás (1989-ben érettségizett)

„Az egyik osztálytársunk azzal jött be reggel, hogy megvannak a tételek, mert a fölötte lakó chilei politikai menekült srác politikai okokból, vagy ki tudja, miért, de megtudta őket, és becsöngetett hozzájuk az éjjel, hogy sógor, ez lesz az érettségi. Elég homályos történet volt, úgyhogy a csapat egyik része elhitte, a másik nem, a legtöbben meg bizonytalankodtunk, de azért persze átlapoztuk azokat a témákat, amiket mondott, és amikor kihirdették a tételeket, kiderült, hogy jó volt a füles. Kicsit később az is nyilvánvaló lett, hogy nemcsak a chileiek tudhatták a dolgot, mert másfél óra után beadta a dolgozatát egy-két olyan osztálytársunk is, akik előtte négy évig bukdácsoltak. Ezek után a másnapi matekérettségivel kapcsolatos információkat persze már mindenki komolyan vette, én is vagy három telefont kaptam, hogy mik lesznek a feladatok, de sokra nem mentem vele, mert a felvételi miatt összevontat írtam.

Másnap a tanárok állítólag akkor fogtak gyanút, amikor a 3x3-mal is küzdő alakok kilenckor kész megoldásokat adtak be. Amikor aztán kipattant a botrány, először retorziókat ígértek, de végül az év végi jegyét kapta mindenki. Ez nekem egy kicsit azért rosszul esett, mert az összevontam hármas lett, közben viszont egy-két matekfóbiás osztálytársam ötöst kapott az év végi tanári kegyelemnek köszönhetően.”

Ibolya (1979-ben érettségizett)

„Minden tárgyból azt az egy tételt húztam, amit rosszul tudtam, vagy nem is olvastam. Az egyik vizsga előtt pont látta a tanár is, hogy mit tanulok a folyosón, és meg is mondtam neki, hogy arra az egy témára már nem volt időm otthon – aztán bementem, és sikerült éppen azt kiválasztanom. Volt viszont egy kivétel is: azt én még másodikban kijelentettem, amikor Adyt tanultuk, hogy őt fogom húzni az érettségin, és így is lett. Ha nincsenek idegenek a bizottságban, a tanárnő valószínűleg be is írta volna azonnal az ötöst. Hármasnál rosszabb jegyem egyébként a pechszéria ellenére sem lett.”

István (1988-ban érettségizett)

„A technikaérettségim a legemlékezetesebb. A szóbelire nem készültem túl nagy erőkkel, úgyhogy amikor kihúztam az Ember és gép kapcsolata című tételt, valami olyasmit kezdtem el magyarázni, hogy fontos, hogy a megfelelő gépet használjuk a megfelelő helyen, mert az Antarktiszon például egy kombájnnal nem nagyon tudunk mit kezdeni. Elég hamar le is tereltek a technikalaborba, ahol a gyakorlati részre került sor. Kaptunk egy izzót, egy kapcsolót, zsinórokat, meg valamit, amit nevezzünk mondjuk tranzisztornak, és ezeket össze kellett szerelni. Én viszont ezen a területen sem számítottam szaktekintélynek, úgyhogy a mellettem dolgozó srác rakta össze nekem, én meg közben a rettenetes méretű hátammal takartam. Csakhogy volt egy kis gikszer: az izzó nem égett, a tanár meg már jött is ellenőrizni, és kapásból elkezdte szétszedni a konstrukciót, hogy megtalálja, hol a hiba. Kivert a víz, mert tudtam, hogy ha ott, előtte kell újra összeraknom, abból nagy baj lesz. Végül teljesen szétbontotta, de nem talált semmit, úgyhogy összeszerelte az egészet, és megállapította, hogy rossz az izzó...”

Diákok a Toldy Ferenc Gimnázium bejáratánál, valamikor az 1970-es években

Fortepan

György (1989-ben érettségizett)

„Nagy Imre újratemetése napján szóbeliztünk töriből. Eléggé féltem tőle, de pont az osztály egyik legszerényebb képességű tanulója vizsgázott előttem, és őt hallgatva hamar megnyugodtam. Mária Teréziát húzta, kérdezték tőle, hogy mikor uralkodott, ő meg kezdte mondani, hogy az ezerhatszáz... Erre a tanár: „Igen, az ezerhétszázas éveknek melyik részében is?” Azt ezután el is találta, hogy 1740-től, viszont a végére 1775-öt mondott, amire a tanár csak annyit felelt: „Nos, valójában 1780-ig volt trónon, de ilyen történelmi távlatból ekkora tévedés már igazán nem számít.” Na, itt minden félelmem elmúlt.”

Feri (1997-ben érettségizett)

„Az angolérettségi előtti napon felhívott a barátom, aki nagyjából bemutatkozni sem tudott semmilyen idegen nyelven, hogy át kellene még nézni néhány ragozást, segítsek. Találkoztunk a presszóban, ahol üldögélni szoktunk, és elkezdtünk angolozni. Egy idő után benyögte, hogy ő olyan ideges, jól esne neki valami szíverősítő. Hát egye fene, egy nem fog megártani, ittunk egy-egy vodkanarancsot. Aztán még egyet. A harmadik után mondtuk, hogy ez pénzkidobás, úgyhogy inkább átálltunk a sör-unikumra. Nem részletezem, milyen állapotban mentünk be másnap a vizsgára, legyen elég annyi, hogy a tesztmegoldásokat úgy „súgtam” le neki, hogy még a folyosón is hallani lehetett. Egy idő után a felügyelő tanár oda is jött, hogy a haverom lesz szíves a kérdés számát a kezével jelezni, én meg egy, kettő, három, illetve négy feltartott ujjal azt, hogy A, B, C vagy D a megoldás, a fordításnál pedig rászólt, hogy legalább pár mondatot ne rólam másoljon, hanem a másik oldalán ülőről, mert ha 100 százalékban egyezik a két dolgozat, abból baj lesz. Mindenesetre meglett mindkettőnknek, a végén meg minden mindegy alapon visszamentünk a presszóba...”

Ági (1999-ben érettségizett)

„Az iskola melletti házban laktunk, de én az írásbeli első napjára úgy bepánikoltam, hogy nem mertem elindulni. Így aztán a nővéremnek fel kellett jönnie hajnalban Szegedről Budapestre, és átkísérnie a szomszéd kapualjba, ahol átadott az osztályfőnöknek. Ő pedig fölvitt a teremhez, és a felügyelő tanár érkezéséig őrködött, nehogy elmeneküljek.”

Edina (2005-ben érettségizett)

„Csak a híreket hallottam, hogy állítólag fent van a kérdéssor a neten. Nem kerestem, mert nem akartam csalni, és mások sem küldték át, sőt arról sem tudok, hogy az osztálytársaim közül akárki is látta volna a feladatsort az érettségi előtt. A matek megírása után kaptak szárnyra a hírek, hogy lehet, hogy újra kell írni. Nem voltam túl boldog, mert éreztem, hogy jól sikerült. Nem emlékszem, hogy hány nap múlva írtuk újra, de irtó pipa voltam - azután meg pláne, hogy kiderült: a második rosszabb lett, mint az első. Ezen végül nem múlt semmi, de nem volt leányálom kétszer érettségizni. 18 évesen az ember az egy alkalmat is elég borzasztóan éli meg.”