Kiderült, mikorra újulhat meg a NAT
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Több esélyt adott a hallgatóknak az előző kormányzat idején kötelezővé tett tandíj, mint a mostani – mondta Hiller...

Több esélyt adott a hallgatóknak az előző kormányzat idején kötelezővé tett tandíj, mint a mostani – mondta Hiller István volt oktatási és kulturális miniszter a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában.
A Népszabadság pénteken azt írta, nevük elhallgatását kérő szakemberek információja alapján legalább 20 ezerrel kevesebben jelentkeztek idén a felsőoktatásba, mint tavaly, és ez optimista becslés, a pesszimista várakozás szerint akár 30-35 ezer hallgató is eltűnhetett a rendszerből, miután a kormányzat csökkentette az ingyenes helyek számát. A felsőoktatásba jelentkezők száma az előző években 140 ezer körül alakult.
Hiller István szerint az idei pontos számok március vége előtt várhatóan nem derülnek ki. Hozzátette: az általa ismert információk szerint is alacsonyabb lesz a jelentkezők összlétszáma idén, mint a korábbi években.
Hiller István a korábbi kormány idején bevezetett, a 2008-as népszavazással eltörölt fejlesztési részhozzájárulásról azt mondta, az egy ösztöndíjjal kombinált tandíjrendszer volt. Az első évben senki nem fizetett volna, aztán el lehetett volna dönteni, hogy szociális, illetve tanulmányi alapon ki kaphat több ösztöndíjat, mint amennyit befizet.
„Most itt állunk négy évvel később, és gyakorlatilag fizetős, vagy nagyrészt fizetős felsőoktatást vezetnek be” – mondta az ellenzéki politikus. A volt tárcavezető kiemelte, jelentősen: 53 500-ról 32 300-ra csökkentette a kormányzat az államilag finanszírozott felsőoktatási helyek számát.
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Egyetlen vidéki gimnázium sincsen a legjobb háromban.
Van köztük, aki egyetemi pedagógusképző központ vezetője, de olyan is, aki ügyvéd, docens és író egyszerre.
Mészáros Csaba Tibort 2024 augusztusában Pintér Sándor mentette fel, mert az igazgató úgy döntött, nem veszi el a diákoktól a mobiljukat.
Korábban azt nyilatkozta, hogy a szocialista állambiztonság fenyegetéssel szervezte be, de ezután egyetlen jelentést sem adott.
Összegyűjtöttük azokat a matematika- és magyar nyelvi témaköröket, amelyekből a kilencedik évfolyamra készülő nyolcadikosok feladatokat kaphatnak a központi írásbeli felvételin.
A Tanítanék Mozgalom vezetője szerint a tankerületi vezetői pozíciókra pályázók még azt sem tudták, hogy a pályázataikat befogadták-e vagy sem.