Fizetnetek kell, ha nem végzitek el időben az egyetemet?

Mit tartalmaz az a hallgatói nyilatkozat, amelyet az állami ösztöndíjasoknak kell aláírniuk a beiratkozáskor? Fizetni kell, ha nem szerzitek meg időben a diplomát? Újabb olvasói kérdésre válaszolunk.

  • Eduline
Shutterstock

Mindenképpen állami ösztöndíjas képzésre szeretnék jelentkezni: mit kell vállalni pontosan a hallgatói nyilatkozattal?

A hallgatói nyilatkozat (korábbi nevén hallgatói szerződés) aláírásával két kötelezettséget vállaltok: azt, hogy a képzési idő legfeljebb másfélszeresén belül megszerzitek a diplomátokat, illetve azt, hogy a végzést követő húsz évben legalább a tanulmányaitoknak megfelelő ideig hazai munkaviszonyban dolgoztok. Ha kicsúsztok az időből, vissza kell fizetnetek az állami ösztöndíj felét, ha pedig nem teljesítitek a hazai munkavégzésre vonatkozó kötelezettséget, a teljes összeget.

A hallgatói nyilatkozatot minden állami ösztöndíjas helyre felvett hallgatónak alá kell írnia, akár nappali, esti vagy levelező munkarendre, alap-, osztatlan vagy mesterszakra, illetve felsőoktatási szakképzésre került be.

Ha önköltségesként tanultok, a plusz félévek tandíján kívül semmit nem kell fizetnetek, ha túlcsúsztok. A hallgatói nyilatkozat részleteit és a kivételeket itt találjátok, a 2015-ös felvételivel kapcsolatos összes cikkünket pedig itt olvashatjátok.

Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről!

Hozzászólások

Évtizedek óta a BGE-n oktató tanárok mondtak fel, a hallgatók egy része forrong: már az oktatási minisztertől kérnek segítséget

Hallgatói és oktatói beszámolók szerint húsz-harminc éve a BGE-n tanító tanárok is felmondtak, gyakoriak az 50–60 fős szemináriumok, és olyan is előfordult, hogy egy 300 fős előadást mindössze 150 férőhelyes terembe írtak ki. Az egyetem jelenlegi vezetése által bevezetett központosított számonkérési rendszer szintén komoly elégedetlenséget váltott ki. A tiltakozók szerint sem a petíciók, sem a tüntetések, sem az egyetem vezetésével folytatott egyeztetések nem hoztak megnyugtató megoldást, miközben az érdekképviseleti fórumokba vetett bizalom is meggyengült. Bár a BGE vezetése és a HÖK nem látja ilyen súlyosnak a helyzetet, a Szabad BGE hallgatói csoport képviselője már az oktatási miniszterhez fordult, és független vizsgálatot kért.