„Legyen mindig egy énképetek magatokról” - A Pont Ott Parti fellépőit kérdeztük arról, mit üzennek a felvételizőknek

Miskovits Marcit, Kovács Kristófot és Belanót kérdeztük a Pont Ott Partin.

Csütörtökön tartották meg az idei budapesti Pont Ott Parti, ami a ponthatárok kihirdetése előtt és után koncertekkel, kerekasztal-beszélgetéssel és különböző programokkal várta a felvételizőket.

A lineupon helyet kapott többek között Kovács Kristóf és Miskovits Marci, akik a K-OSZ Disco zenei projektjükkel szórakoztatták a felvételizőket, majd az X-Faktor egykori versenyzője, Belano is színpadra állt. A fellépőket nekünk is sikerült elcsípnünk a backstage-ben egy-egy rövid interjúra, ahol arról kérdeztük őket, ők hogyan élték meg a sulis éveket, és mit üzennek a jövő generációjának.

Örömkönnyek, sorsdöntő sms-ek, hosszú sorok – ilyen volt az idei Pont Ott Parti

Csütörtök este több ezer felvételiző várta izgatottan a pillanatot, amikor kiderül, sikerült-e bejutnia álmai egyetemére. A ponthatárok kihirdetése után kitört az ünneplés: volt örömtánc, sírás és megható ölelések, sőt olyanok is akadtak, akik a helyszínen ismerkedtek össze és tudták meg, hogy szeptembertől évfolyamtársak lesznek.

Hozzászólások

Demonstrációra készülnek a kulturális dolgozók: a pedagógusokéhoz igazodó bérezést szeretnének

Akár 30 év tapasztalattal is csak bruttó 460 ezer forintot keresnek a kulturális dolgozók a szakszervezet szerint. A Közgyűjteményi és Közművelődési Dolgozók Szakszervezete (KKDSZ) a pedagógusbérekhez igazodó bérrendezést követel, ezért a Tisza-frakció valamennyi országgyűlési képviselőjének levelet küldött. A szervezet október 19-én demonstrációt is tart Budapesten.

MOE: Nem nulladik osztályra, hanem rugalmasabb iskolára van szükség

„Nem egy nulladik évfolyamra van szükség, hanem az első osztályt kellene módszertanilag és szemléletében máshogy elkezdeni” – reagált a Magyar Óvodapedagógiai Egyesület (MOE) a Nemzeti Pedagógus Kar legújabb javaslatára. A szervezet szerint a nulladik osztály bevezetése gyakorlatilag irreális elképzelés, amely ahelyett, hogy megoldaná a problémát, csupán elfedné az iskolarendszer merevségéből fakadó hiányosságokat.