5 videó, amelyek segítenek felkészülni a matekérettségire

Szeretnétek minél több pontot szerezni az érettségin? Jó helyen jártok – segítünk, hogy jól sikerüljön a felkészülés. Legyen szó a számológép praktikus használatáról, a logikai tagadás megértéséről vagy hatékony tanulási stratégiákról, a Studium Generale csapatával összegyűjtöttünk néhány igazán hasznos tudnivalót, amelyekkel könnyebben vehetitek az akadályokat.

A matematikaérettségire május 5-én kerül sor közép- és emelt szinten is, a vizsga felépítése pedig az elmúlt évekhez hasonlóan alakul.

Középszinten két feladatlapra számíthattok:

Az I. rész általában 12 rövidebb feladatból áll, amelyek megoldására 45 perc áll rendelkezésetekre. Fontos, hogy az idő lejártával a feladatlapot a felügyelő tanár összegyűjti, így később már nem térhettek vissza ehhez a részhez.

A II. részre 135 perc jut, és két alrészből épül fel:

  • A II. A rész három, egyenként 9–14 pontos feladatot tartalmaz.
  • A II. B részben három, egyenként 17 pontos feladat közül kell kettőt kiválasztanotok és megoldanotok.

Jó hír, hogy a II. rész feladatait tetszőleges sorrendben oldhatjátok meg, így ha egy feladatnál elakadtok, később bármikor visszatérhettek rá.

Hasznos tippek és jó tanácsok a matekérettségire a Studium Generale-tól

Tagadási hiba, amit sokan elkövetnek

Ebből a videóból megtudhatjátok, hogyan kell helyesen megfogalmazni egy tagadást. Ha ezt biztosan értitek és alkalmazni tudjátok, akár két értékes ponttal is gazdagodhattok az érettségin:

@eduline.hu Érdekel, hogyan szerezhetsz egyszerűen két pontot a matekérettségin? A@studium_generale matekosai elárulják neked! #érettségi #érettségi2026 #fyp #szponzorálttartalom #raiffeisenbank ♬ eredeti hang - eduline.hu

 Nem mindegy, milyen számológép van nálatok

A matekérettségin csak olyan számológépet használhattok, amely nem alkalmas adatok tárolására, ezért érdemes már a választásnál odafigyelnetek erre. Ugyanakkor az engedélyezett típusok között is vannak olyanok, amelyek kifejezetten hasznosak lehetnek a számolások során.

Szeretnétek akár 10 percet is megspórolni? Egy egyszerű, de praktikus funkció segítségével gyorsan ellenőrizhetitek, hogy helyes lett-e az eredményetek:

@eduline.hu A számológépetek többet segíthet a matekérettségin, mint gondolnátok. A @studium_generale matekosai most megmutatják, hogyan spórolhattok akár 10 percet a számolások idejéből. #érettségi #érettségi2026 #fyp #szponzorálttartalom #raiffeisenbank ♬ eredeti hang - eduline.hu

Legális puska az érettségin

A függvénytáblázatot se felejtsétek otthon, hiszen rengeteget segíthet az érettségin – a megfelelő adatok gyors kiolvasásával akár „könnyű” pontokat is szerezhettek:

@eduline.hu Puskázni tilos az érettségin, kivéve, ha a függvénytáblázatot használjátok. A @studium_generale csapata megmutatja nektek, mit érdemes róla tudnotok. #érettségi #érettségi2026 #fyp #szponzorálttartalom #raiffeisenbank ♬ eredeti hang - eduline.hu

Fontos, hogy a megfelelő kiadást használjátok, ugyanakkor akár többfélét is magatokkal vihettek. Arra viszont mindenképp figyeljetek, hogy ne legyen benne semmilyen pluszpapír, jegyzet vagy könyvjelző, mert ezeket a vizsgaszabályzat tiltja.

Emellett ne feledkezzetek meg az alapvető eszközökről sem: a matekérettségire mindenképp vigyetek magatokkal körzőt, vonalzót és szögmérőt, hiszen a geometriai feladatoknál szükségetek lehet rájuk.

Gyakori hibák, amiket érdemes elkerülni

Hiába gyakoroltátok be alaposan a feladattípusokat, az írásbeli során vannak olyan tipikus helyzetek, amelyekben könnyű hibázni. Ebben a videóban ezekre a buktatókra hívjuk fel a figyelmet:

@eduline.hu 100 százalékos érettségi? Nem lesz egyszerű, de a @studium_generale tanácsaival még ez is sikerülhet. #érettségi #érettségi2026 #fyp #szponzorálttartalom #raiffeisenbank ♬ eredeti hang - eduline.hu

5 tanulási tipp, amikkel előnybe kerülhettek

Bár már a felkészülés utolsó szakaszában jártok, de ezek a hasznos tippek még most is sokat segíthetnek a biztosabb felkészülésben:

@eduline.hu Már csak egy hónap van az érettségiig, de ne sztresszeljetek! A @studium_generale csapata összeállította a tökéletes receptet, ami segít a felkészülésben. #érettségi #érettségi2026 #fyp #szponzorálttartalom #raiffeisenbank ♬ eredeti hang - eduline.hu
Hozzászólások

Rohamtempóban, tanítási időben kellett véleményezni a tankerületi igazgatói pályázatokat – a PDSZ mellett egy diákmozgalom is tiltakozik

Volt, ahol a tantestületnek és az iskolában dolgozóknak mindössze egy napjuk volt arra, hogy átnézzék a tankerületi igazgatói pályázatokat, véleményt pedig csak egy szűk, előre meghatározott időintervallumban nyilváníthattak. Mivel ez tanítási időre esett, több pedagógusnak lehetősége sem volt részt venni a véleményezésben. Az ADOM Diákmozgalom szerint ilyen körülmények között nem lehetett érdemben véleményt mondani a pályázatokról.

Új munkahely, kevesebb fizetés: sürgős törvénymódosítást és garantált béreket követel a PDSZ

Nehéz helyzetbe került sok pedagógus, aki munkahelyet váltott a nyáron, mert sokan a korábbiakhoz képest kevesebb fizetést kaptak – hívta fel a problémára a figyelmet a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ). Ezen kívül azt is kiemelték, hogy a NOKS-és egyéb munkakörben dolgozók fizetésemelése kapcsán még nincsenek konkrét határidők, ezért, ha szükséges lesz, akkor sztrájkolni fognak.