Matekérettségi 2026: ilyen témakörök kerülhetnek elő az írásbelin
Mutatjuk, hogy melyik témakör mennyire hangsúlyos a középszintű matekérettségin.
A májusi matekérettségi szerkezete idén ugyanaz lesz, mint az előző években, ezért a tavaszi szünetben érdemes otthon „majdnem élesben” gyakorolnotok.
Május 5. 9 óra – már csak szűk egy hónap van hátra a matekérettségiig. A 2026-ös vizsgasorban is főleg olyan feladatokra lehet számítani, amelyek hétköznapi, gyakorlati problémákkal foglalkoznak (például a 2024-es vizsgán a szolnoki habos isler került elő a második részben, a 2025-ös írásbelin pedig a túrórúd), de lehetnek olyan pénzügyi számításos feladatok is, amelyek csak 2024-ben kerültek le emeltről középszintre.
Egy biztos, hogy a feladatlap szerkezete idén is ugyanolyan lesz, mint a korábbi években. Éppen ezért, ha szeretnétek még egy kicsit gyakorolni a tavaszi szünetben, érdemes kitöltenetek a korábbi évek feladatlapjait 2024-től kezdve.
Fontos azonban, hogy ha otthon „majdnem élesben gyakoroltok”, csak akkor kaptok valós képet a tudásotokról, ha betartjátok az érettségi hivatalos szabályait. Ez azt jelenti, hogy figyelitek az időt: középszinten az első rész megoldására 45 perc áll rendelkezésre, a második részre pedig 135 perc.
Lényeges szabály az is, hogy a második rész feladatait csak az első rész befejezése után kezdhetitek el, és az első rész rövid, egyszerűbb feladataihoz később már nem térhettek vissza. A vizsgán – és így a gyakorlás során is – kizárólag nem programozható számológépet és függvénytáblázatot használhattok.
A 2024-es matekérettségi középszinten az alábbi volt:
A hivatalos megoldást pedig ezen a linken nézhetitek meg.
A 2025-es matekérettségi középszinten a következő volt:
A hivatalos megoldását itt nézhetitek meg.
Ha pluszban szeretnétek gyakorolni, akkor a Studium Generale 2026-os próbaérettségijét matekból középszinten itt találjátok:
A próbaérettségi megoldása pedig a következő volt:
Az előző évek feladatlapjait 2019-ig közép-és emelt szinten itt találjátok. Ha pedig időrendben haladnátok visszafelé, akkor ezen a linken éritek el a korábbi évek feladatsorait.
Nagy segítségetekre lehet az érettségi-feladatkereső, amelynek segítségével tárgyanként, szintenként és feladattípusonként is tudtok szűrni, amit utána letölthettek és ki is nyomtathattok.
Mutatjuk, hogy melyik témakör mennyire hangsúlyos a középszintű matekérettségin.
Összegyűjtöttük azokat a matematika- és magyar nyelvi témaköröket, amelyekből a kilencedik évfolyamra készülő nyolcadikosok feladatokat kaphatnak a központi írásbeli felvételin.
Már öt olyan esetről tudnak a hatóságok, amikor veszélyes fémtárgyakat találtak a gyerekek halloweeni édességeiben Gyömrőn és környékén.
Továbbra is kérdéses, hogyan folytathatják tanulmányaikat a Nemzeti Közszolgálati Egyetem pedagógushallgatói, miután a kormány bejelentette, hogy megszünteti az intézményben a pedagógusképzést. A hallgatók petíciót indítottak, az ügy pedig hétfőn a parlamentben is napirendre került.
Van köztük, aki egyetemi pedagógusképző központ vezetője, de olyan is, aki ügyvéd, docens és író egyszerre.
Alig két hónappal azután, hogy három év kihagyás után visszatért a tanításhoz, már tankerületi igazgatóként folytatja munkáját Pilz Olivér. A Tanítanék Mozgalom egyik alapítója november 5-től a Miskolci Tankerületi Központ élére kerül.
Az oktatáskutató szerint a tervezetből egyelőre nem rajzolódnak ki érdemi, rendszerszintű oktatáspolitikai változtatások.
Megszavazta a parlament, december 25-e és 26-a mellett a szenteste is munkaszüneti nap lesz.
A hatosztályos gimnázium rengeteg lehetőséget ad a tehetséges gyerekeknek, a felvételik körül kialakult harc és az igazságtalan rendszer viszont komoly gond – véli Molnár Péter, a budapesti Toldy Ferenc Gimnázium igazgatója. Szerinte az iskolája ugyan a jelenlegi helyzet egyik nyertese, de a rendszer így is sok tehetséges gyereket hagy cserben.
A negyedikesek és ötödikesek szövegértési eredménye sokat romlott, viszont több felsőbb évfolyamon is javulást mértek.