Itt vannak a matek próbaérettségi feladatai közép- és emelt szinten

Ma írják a jelentkezők az ingyenes próbaérettségit matekból közép- és emelt szinten a Studium Generale szervezésében. Ha esetleg lemaradtatok a jelentkezésről, de ki szeretnétek próbálni magatokat majdnem élesben, akkor töltsétek ki otthon a feladatlapot.

Fontos azonban, hogy a próbaérettségi csak akkor ad valós képet a tudásotokról, ha betartjátok az érettségi hivatalos szabályait. Ez azt jelenti, hogy figyelitek az időt: középszinten az első rész megoldására 45 perc áll rendelkezésre, a második részre pedig 135 perc.

Lényeges szabály az is, hogy a második rész feladatait csak az első rész befejezése után kezdhetitek el, és az első rész rövid, egyszerűbb feladataihoz később már nem térhettek vissza.

A vizsgán - és így a gyakorlás során is - kizárólag nem programozható számológépet és függvénytáblázatot használhattok.

A középszintű feladatsor I. és II. részét itt nézhetitek meg:

 

Az emelt szintű próbaérettségi feladatait pedig itt találjátok:

Kövessétek velünk a próbaérettségit az Eduline-on, délután ugyanis jövünk a megoldókulcsokkal. Ha bármi kérdésetek lenne, a cikk alatt kommentben írjátok meg.

 

Hozzászólások

Úgy tűnt, 229 kérdéses kérdőívet kell kitölteniük az óvodapedagógusoknak minden gyerekről – most kiderült, hogy mégsem

Felháborodást váltott ki az óvodapedagógusok körében, hogy az OviKRÉTA felületén megjelent egy gyerekenként 229 kérdésből álló fejlődési kérdőív. Egy 22 fős óvodai csoport esetében ez több mint ötezer kérdés megválaszolását jelentette volna. A Magyar Óvodapedagógiai Egyesület azonban lapunk megkeresésére közölte: egy nem végleges munkaanyag vált láthatóvá a rendszerben, amelyet azóta inaktiváltak.

Itt az új törvénytervezet: így kerülne ki az Oktatási Hivatal az iskolaérettségi döntésekből

Hat év után ismét az óvodákhoz kerülhet az iskolaérettségi döntés, az Oktatási Hivatal pedig kikerülhet az eljárásból. A 2020 óta sokat kritizált rendszer átalakításáról most elkészült a törvénytervezet, amely már a konkrét szabályokat is tartalmazza: kiderült, kik dönthetnének az iskolakezdés halasztásáról, milyen határidőket kellene betartani, és mi történne, ha a szülő és az óvodapedagógus nem értene egyet.