Itt vannak a 2026-os emelt szintű matekérettségi tételcímei

Mutatjuk, mire kell készülnötök, ha 2026 tavaszán emelt szinten érettségiztek matekból.

  • Székács Linda

Halmazok, leíró statisztika, háromszögek, területszámítás elemi úton és integrálszámítással, deriválási szabályok. Megjelent a 2026-os emelt szintű matematika érettségi szóbeli tételsora, benne azzal a 25 tétellel, amikből fel kell készülnötök, ha tavasszal emelt szinten érettségiztek matekból.

Míg ugyanis középszinten csak azoknak kell szóbelizni, akiknek az írásbelin nem sikerül elérni az elégséges érdemjegyhez szükséges 25 százalékot, addig emelten mindenkinek muszáj szóbelizni is.

A listát ide kattintva nézhetitek meg.

 

Hozzászólások

Rohamtempóban, tanítási időben kellett véleményezni a tankerületi igazgatói pályázatokat – a PDSZ mellett egy diákmozgalom is tiltakozik

Volt, ahol a tantestületnek és az iskolában dolgozóknak mindössze egy napjuk volt arra, hogy átnézzék a tankerületi igazgatói pályázatokat, véleményt pedig csak egy szűk, előre meghatározott időintervallumban nyilváníthattak. Mivel ez tanítási időre esett, több pedagógusnak lehetősége sem volt részt venni a véleményezésben. Az ADOM Diákmozgalom szerint ilyen körülmények között nem lehetett érdemben véleményt mondani a pályázatokról.

Új munkahely, kevesebb fizetés: sürgős törvénymódosítást és garantált béreket követel a PDSZ

Nehéz helyzetbe került sok pedagógus, aki munkahelyet váltott a nyáron, mert sokan a korábbiakhoz képest kevesebb fizetést kaptak – hívta fel a problémára a figyelmet a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ). Ezen kívül azt is kiemelték, hogy a NOKS-és egyéb munkakörben dolgozók fizetésemelése kapcsán még nincsenek konkrét határidők, ezért, ha szükséges lesz, akkor sztrájkolni fognak.