Kiderült, mikorra újulhat meg a NAT
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Október 15-én elindult a keresztféléves felvételi eljárás. Összeszedtük, milyen dátumokat kell észben tartanotok, ha valamelyik magyar egyetem februárban induló képzésére jelentkeztek.
2025. november 15: eddig tart a keresztféléves felvételi jelentkezés a februárban induló egyetemi képzésekre. Ezt kizárólag elektronikusan lehet megtenni. Az e-felvételi felületén legfeljebb hat szak jelölhető meg: három díjmentesen, további három pedig 2000 forintos díj ellenében. Fontos, hogy a jelentkezést hitelesíteni kell az Ügyfélkapu+ vagy a Digitális Állampolgárság (DÁP) alkalmazáson keresztül szintén november 15-ig, különben érvénytelen lesz.
2025. november 16-30: ebben az időszakban kell befizetni a fentebb említett 2-2 ezer forintos eljárási díjat.
2025. december 14-től: legkésőbb ekkor kezdődik a keresztféléves felvételi ügyintézési időszaka. Ettől a naptól a jelentkezők nyomon követhetik a felvételi kérelmük állását, a benyújtott dokumentumok feldolgozását, egy alkalommal módosíthatják a jelentkezési sorrendjüket, de törölhetnek egy- vagy akár az összes jelentkezési helyet. De ekkortól van lehetőség a 2026. november 15. után szerzett intézményi pontokat igazoló iratok feltöltésére és a személyes adatok módosítására is.
2026. január 3-ig: amennyiben valamelyik pontszámításhoz szükséges dokumentum hiányos, arról az Oktatási Hivataltól eddig az időpontig felszólítást kapnak a pontszámításhoz szükséges dokumentumok pótlásáról az érintett felvételizők. Ilyen lehet például a 2006 előtt szerzett érettségi, a középiskolai bizonyítvány, vagy mesterszak esetén a diploma másolata.
2026. január 13.: a dokumentumok pótlására legkésőbb eddig a napig van lehetőség. Eddig lehet továbbá egyszeri alkalommal módosítani a megjelölt egyetemek sorrendjét vagy jelentkezési helyet visszavonni.
2026. január 27.: várhatóan ekkor határozzák meg és hirdetik ki a felvételi ponthatárokat. A besorolási döntésről szóló határozat legkésőbb 2026. február 4-ig válik elérhetővé az E-felvételiben.
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Egyetlen vidéki gimnázium sincsen a legjobb háromban.
Van köztük, aki egyetemi pedagógusképző központ vezetője, de olyan is, aki ügyvéd, docens és író egyszerre.
Mészáros Csaba Tibort 2024 augusztusában Pintér Sándor mentette fel, mert az igazgató úgy döntött, nem veszi el a diákoktól a mobiljukat.
Korábban azt nyilatkozta, hogy a szocialista állambiztonság fenyegetéssel szervezte be, de ezután egyetlen jelentést sem adott.
Összegyűjtöttük azokat a matematika- és magyar nyelvi témaköröket, amelyekből a kilencedik évfolyamra készülő nyolcadikosok feladatokat kaphatnak a központi írásbeli felvételin.
A Tanítanék Mozgalom vezetője szerint a tankerületi vezetői pozíciókra pályázók még azt sem tudták, hogy a pályázataikat befogadták-e vagy sem.