Felvételi 2025: mikor jön az sms?

Elmondjuk, mikor érkezik a sikeres felvételről (vagy rosszabb esetben az elutasításról) szóló üzenet.

  • Székács Linda

Július 23-án este nyolckor kiderül, hogy a közel 130 ezer felvételiző közül kiket vettek fel valamelyik magyar egyetem szeptemberben induló alap-, osztatlan- vagy mesterképzésére - ekkor hozza nyilvánosságra ugyanis az Oktatási Hivatal a felvételi ponthatárait.

A döntésről azok, akik az E-felvételi rendszerében korábban jelezték, sms-t is kapnak majd. Ezeket a szolgáltatók a ponthatárok kihirdetésével nagyjából egy időpontban kezdik el kiküldeni, de előfordulhat az is, hogy a várva várt üzenetet jóval később kapjátok meg.

Ez nem azt jelenti, hogy nem vettek fel titeket sehová - hiszen akár ez is lehet az üzenet tartalma. Az esetleges késés hátterében egyszerűen a túlterheltség állhat, hiszen több ezer üzenetet kell kiküldeni. De az is lehet, hogy egyszerűen nem jelöltétek az E-felvételiben, hogy szeretnétek üzenetet kapni.

A ponthatárokról egyébként itt az Eduline-on is beszámolunk majd, előtte és utána pedig számos érdekes cikkel és elemzéssel készülünk, és ott leszünk a budapesti Pont Ott Partin is.

Idén felvételiztek? Várjátok velünk a ponthatárokat!

A ponthatárhúzásra itt az Eduline-on is nagyon készülünk. Ide kattintva este nyolckor megtaláljátok nálunk az összes egyetem összes képzésének végleges pontszámát, ezen felül pedig statisztikákkal és elemzésekkel is készülünk, amiből megtudhattok mindent az idei felvételi eredményeiről, pontszámairól és a hamarosan elinduló pótfelvételiről is.

 

Ha szeretnétek megkapni legfrissebb cikkeinket az érettségiről, az egyetemi-főiskolai és a középiskolai felvételiről, ha érdekelnek a felsőoktatás, a közoktatás, a nyelvoktatás és a felnőttképzés legfontosabb változásai, iratkozzatok fel hírleveleinkre és kövessetek minket Facebookon!

 

 

Hozzászólások
@eduline.hu 🎓🧪 Novák Blanka biológus, aki fiatal kutatóként már 18 évesen a Nobel-díjátadón képviselte Magyarországot. A Brain Bar csütörtöki napján beszélgettünk vele. @Novák Blanka #eduline #stem #magyartiktok #fy #magyar ♬ eredeti hang - eduline.hu

Már igényelhetők az ingyenes laptopok a KRÉTA-ban, idén is sok a használt köztük

Már folyik a tanulói és pedagógus-laptopok igénylése a KRÉTA rendszerben. A regisztráció szeptember 17-én indult újra, az idei tanévben pedig elsősorban az 5. és 9. évfolyamos diákok kerülnek sorra. A tervek szerint az érintett tanulók már október elejéig megkaphatják az új eszközeiket. Mutatjuk, hol és hogyan lehet benyújtani az igénylést.