Középiskolai felvételi: milyen kérdésekre számíthatnak a diákok a szóbelin?

Kevesebb mint egy hét múlva, március 3-án elkezdődnek a középiskolai felvételi szóbelik, amikre az iskolák egészen március 20-ig hívhatják be a diákokat.

A középiskolai felvételi szóbeli menete intézményenként eltérő lehet, azonban a vizsga kérdései csak „a Nat-ban az alapfokú nevelés-oktatás 1-8. évfolyamára meghatározott követelményrendszerre és a középfokú iskola pedagógiai programjában/szakmai programjában meghatározott, és a felvételi tájékoztatóban nyilvánosságra hozott követelményekre épülhetnek” - írja az Oktatási Hivatal.

A középiskolai szóbeli felvételi kérdései az adott iskola követelményeitől és a választott szakiránytól függően is változhatnak:

Általános beszélgetés

Az általános beszélgetés célja, hogy a vizsgáztatók átfogóbb képet kapjanak a jelentkező személyiségéről, motivációiról és kommunikációs készségeiről. Ennek keretében a diákoknak lehetőségük nyílik bemutatkozni, ismertetni továbbtanulási céljaikat, valamint megindokolni iskolaválasztásukat. A beszélgetés során rákérdezhetnek a tanulók érdeklődési körére, hobbijaira, önjellemzésére, illetve családi hátterére, ezáltal jobban megismerve a jelentkező egyéni adottságait és gondolkodásmódját.

Ilyen kérdéseket is feltehetnek a szóbelin:

  • Mi a kedvenc darabod, amit színházban láttál?
  • Mit olvastál vagy milyen filmet láttál utoljára?
  • Ki a példaképed és miért?
  • Mivel töltöd legszívesebben a szabadidődet?

Az ELTE Radnóti Miklós Gyakorló Általános Iskola és Gyakorló Gimnáziumában például a jelentkezőknek készíteniük kell egy rövid bemutatkozó anyagot, ami tartalmazhat képeket, rajzokat de rövid szövegeket is a diák személyével kapcsoaltban.

Ebben a cikkünkben összegyűjtöttük, hogy az ország legjobb gimnáziumaiban pontosan milyen szóbeli témaköröket írnak elő a felévtelizőknek.

Szakmai beszélgetés

A szakmai beszélgetés célja a tantárgyi tudás és a problémamegoldó készség felmérése. Az intézménytől és a választott szakiránytól függően a diákoknak magyar nyelv és irodalomból, valamint matematikából kell számot adniuk tudásukról, de egyes iskolák esetében idegen nyelvi, természettudományos vagy történelmi témájú szóbelire is sor kerülhet. Itt a vizsgáztatók elsősorban a tanulók tárgyi tudását, érvelési és elemzőkészségét, valamint logikai gondolkodásmódját értékelik.

Ebben az esetben az iskolák akár tételt is húzathatnak a felvételizőkkel, melyeket a diákoknak először egyénileg kell kidolgozniuk és utána beszélgetni róla a vizsgáztató tanárokkal.

Mennyi ideig tart a szóbeli?

A középiskolai szóbeli felvételi időtartama szintén változó, de általában 15 és 30 perc között mozog. Azonban egyes iskolákban akár 60 percig is eltarthat egy szóbeli beszélgetés.

 

Hozzászólások

Évtizedek óta a BGE-n oktató tanárok mondtak fel, a hallgatók egy része forrong: már az oktatási minisztertől kérnek segítséget

Hallgatói és oktatói beszámolók szerint húsz-harminc éve a BGE-n tanító tanárok is felmondtak, gyakoriak az 50–60 fős szemináriumok, és olyan is előfordult, hogy egy 300 fős előadást mindössze 150 férőhelyes terembe írtak ki. Az egyetem jelenlegi vezetése által bevezetett központosított számonkérési rendszer szintén komoly elégedetlenséget váltott ki. A tiltakozók szerint sem a petíciók, sem a tüntetések, sem az egyetem vezetésével folytatott egyeztetések nem hoztak megnyugtató megoldást, miközben az érdekképviseleti fórumokba vetett bizalom is meggyengült. Bár a BGE vezetése és a HÖK nem látja ilyen súlyosnak a helyzetet, a Szabad BGE hallgatói csoport képviselője már az oktatási miniszterhez fordult, és független vizsgálatot kért.