Előrehozott érettségi esetén is teljesíteni kell az 50 óra közösségi szolgálatot?

Válaszolunk.

  • Székács Linda

Az érettségi fontos feltétele az 50 óra közösségi szolgálat teljesítése. Enélkül egy végzős középiskolás nem kezdheti meg az érettségi vizsgáit.

Más azonban a helyzet, ha a középiskolás valamilyen tantárgyból előrehozottan érettségizik. Az Oktatási Hivatal tájékoztatása szerint ennek ugyanis nem feltétele az 50 óra közösségi szolgálat teljesítése, mivel ezek a diákok a középiskolai tanulmányaikat egyelőre nem fejezik be.

Mikor, milyen tárgyakból lehet előrehozottan érettségizni?

A jelenleg is érvényben lévő szabályozások szerint előrehozott érettségi vizsga tehető

  • idegen nyelvekből a középiskolai tanulmányok befejező tanévét megelőző második tanév május-júniusi vizsgaidőszakában, valamint az azt követő vizsgaidőszakokban,
  • továbbá olyan érettségi vizsgatárgyból, amelyeknél a tanuló számára az adott vizsgatárgy vizsgájára való jelentkezés feltételeinek teljesítéséhez szükséges tantárgy, tantárgyak tanítása a középiskola helyi tanterve szerint a középiskolai tanulmányok befejező tanévét megelőző tanévek valamelyikében lezárul, először a középiskolai tanulmányok befejező tanévét megelőző második tanév május-júniusi vizsgaidőszakában, valamint az azt követő vizsgaidőszakokban.

Ilyen például a digitális kultúra és a földrajz.

 

 

Hozzászólások

Pukli István: „A pedagógiai felelősség része annak felismerése is, ha valaki nem kérdez, mégis segítségre szorul”

Egy dániai SOSU-órán, egy prezentáció közben szembesültem azzal, hogy a kooperáció és a kollaboráció fogalmát mennyire eltérően értelmezhetjük. Pedagógusként régóta foglalkoztat ez a kérdés. Magyarországon tanítottam, tanulásszervezési módszereket alkalmaztam és pedagógusokat is képeztem. A kooperatív tanulás számomra nem egy divatos módszertani címke, amelyet utólag ragasztunk a csoportmunkára, hanem tudatosan felépített pedagógiai rendszer. Vélemény.

„Az adományozás könnyen függőségi viszonyt alakíthat ki” – így segít a szegregátumban élő családoknak az Edison-díjas Bagázs

A két roma szegregátumban jelen lévő Bagázs Közhasznú Egyesület közel 150 önkéntessel, évente négyezer foglalkozással segíti a hátrányos helyzetű családokat, miközben az iskolákban, fesztiválokon és vállalatoknál is igyekszik érzékenyíteni, és eljuttatni minél több helyre az üzenetet, hogy nem mindenki indul ugyanonnan az életben.