Kik nem jelentkezhetnek a pótfelvételire?

Már javában tart a pótfelvételi, elmondjuk, milyen esetben nem vehettek benne részt.

Mielőtt belevágnátok az ügyintézésbe, jó ha tudjátok, hogy a pótfelvételin csak azok vehetnek részt, akik az idei általános felvételire egyáltalán nem jelentkeztek, vagy jelentkeztek ugyan, de egyetlen szakra sem kerültek be.

Itt kiszámolhatjátok a pontjaitokat

Ha szívesen kalkulálnátok a pontjaitokkal, próbáljátok ki az Eduline pontszámító kalkulátorát.

Számolgatnátok? Itt megnézhetitek, milyen adatokat kell megadnotok, melyik pontszámítással jártok jobban, és hogyan működik a kalkulátor. A 2024-as felvételi összes ponthatárát itt tudjátok megnézni.

Vagyis a pótfelvételire nem jelenttkezhettek, ha  a "sima" felvételin az első vagy a második helyen megjelölt szakra nem jutottatok be, a harmadik vagy éppen a negyedik helyen megjelölt képzésre viszont nem szeretnének beiratkozni, inkább újra nekifutnának a felvételinek. Ebben az esetben legközelebb februárban, a keresztféléves felvételi eljárásban kerülhettek be egyetemre.

 

Hozzászólások

Úgy tűnt, 229 kérdéses kérdőívet kell kitölteniük az óvodapedagógusoknak minden gyerekről – most kiderült, hogy mégsem

Felháborodást váltott ki az óvodapedagógusok körében, hogy az OviKRÉTA felületén megjelent egy gyerekenként 229 kérdésből álló fejlődési kérdőív. Egy 22 fős óvodai csoport esetében ez több mint ötezer kérdés megválaszolását jelentette volna. A Magyar Óvodapedagógiai Egyesület azonban lapunk megkeresésére közölte: egy nem végleges munkaanyag vált láthatóvá a rendszerben, amelyet azóta inaktiváltak.

Itt az új törvénytervezet: így kerülne ki az Oktatási Hivatal az iskolaérettségi döntésekből

Hat év után ismét az óvodákhoz kerülhet az iskolaérettségi döntés, az Oktatási Hivatal pedig kikerülhet az eljárásból. A 2020 óta sokat kritizált rendszer átalakításáról most elkészült a törvénytervezet, amely már a konkrét szabályokat is tartalmazza: kiderült, kik dönthetnének az iskolakezdés halasztásáról, milyen határidőket kellene betartani, és mi történne, ha a szülő és az óvodapedagógus nem értene egyet.